51792. lajstromszámú szabadalom • Rögaprító

Az (1, 2) tárcsák fogazása tetszőleges lehet, azonban célszerű a fogaknak az 1. ábrán látható, kilincsfogakhoz hasonló rézsútos alakot adni, amelynél a három­szögalakú fogak egyik éle körülbelül a tár­csa sugarainak irányába esik, másik éle pedig a tárcsának egy húrját alkotja. Ily­kép az egyes fogak először hegyükkel érik a talajt, és az eléjük kerülő rögöket igen könnyen szétaprítják. A találmánybeli rögaprító rendkívül köny­nyen jár, ennélfogva, valamint csekély sú­lyánál fogva kevés vonóerőt igényel, mind­amellett azonban a rögöket egész tökéle­tesen fölaprítja. Ezenfölül egyszerű szer­kezete folytán az előállítás és ehhez hasz­nált anyag költségei minimálisak. SZABADALMI IGÉNYEK 1. Rögaprító, jellemezve közös keretben lazán ágyazott fogazott vékony tárcsák által, amelyek munkaközben a talajon gördülnek, miközben fogaik a rögökbe vágódva, ezeket fölaprítják. 2. Az 1. pontban igényelt rögaprító foga­natosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a fogazott tárcsák két sorban egy­más mögött elrendezve, két járókerék­kel biró keret alsó részében oly mélyen vannak ágyazva, hogy munka közben a járókerekek a földet nem érik, ellenben a keretnek 180°-kal való elfordítása ál­tal a tárcsák fölemeltetnek, és az egész szerkezet súlya a járókerekekre helyez­tetik át. (1 rajzlap melléklettel.) RÉSZVÉNYTtoSAftÁG NVOMOÁJA BUOAPMr**

Next

/
Thumbnails
Contents