51789. lajstromszámú szabadalom • Vízhűtéssel ellátott stator elektromos gépek számára

2 — hogy a rézbevonat helyett más fémcsapa- | padékot alkalmazhatunk. A 3. ábra a találmány tárgyának egy to­vábbi kiképzését tünteti föl, mely szerint a lamellák közül néhány (g) lamella a (d) vas- j test köpenyfölületéből kilép és a (b) üregbe nyúlik úgy, hogy minden okijairól árintke- j zik a hűtőfolyadékkal, miáltal a hfitőfölü­letet lényegesen növelő hűtőbordákat alkot. Ezen esetben a tömítésül szolgáló elek­trolytikus (h) bevonat a lamellák homlok­lapját, valamint a (g) nyúlványok oldallap­jait is folytonos rétegben vonja be. Az összes lamellákat vagy ezek egy ré­szét fogalakú nyúlványokkal is láthatjuk el, mimellett a szomszédos lamellák vagy lamellacsoportok úgy vannak egymáshoz ké­pest eltolva, hogy ezen szomszédos lamel­lák vagy lamellacsoportok fogai egymást nem födik, amint ez a 4. ábrából látható, mely ily (gO fogakkal ellátott lamellasoro­zat alaprajzát mutatja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Vízhűtéssel ellátott stator elektromos gépek számára, jellemezve azáltal, hogy a stator öntöttvastestének a hűtő folya­dék fölvételére szolgáló ürege a stator vastestének köpenyfölülete felé nyitott és maga a stator lamellázott vasteste által van lezárva. 2. Az 1. alatt igényelt stator foganatosí­tás! alakja, jellemezve azáltal, hogy a stator lamelláit vastestének köpenyfölü­lete fémlemezzel van burkolva, hogy a lamellákat a hűtőfolyadék fölvételére szolgáló üreg felé tömítően elzárja. 3. Az 1. alatt igényelt stator foganatosí­tási alakja, jellemezve azáltal, hogy a stator lamelláit vastestének a hűtőüreg elzárására szolgáló köpeinyfölülete a tö­mítő zárás létesítése céljából elektroly­tikus fémbevonattal van ellátva. 4. Az 1. vagy 3. alatt igényelt stator fo­ganatosítás! alakja, jellemezve azáltal, hogy a stator vastestének lamellái a vastest köpenyfölületéből a hűtőfolyar­dék fölvételére szolgáló üregbe nyúló, hűtőborda gyanánt szereplő nyúlványok­kal bírnak. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája tíudapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents