51769. lajstromszámú szabadalom • Berendezés explóziós mótoroknak és általában egy irányban forgó tengelyeknek önműködő megindítására

— '<á — 3. ábrán látható helyzetből az 1. és 4. áb­rán föltüntetett helyzetbe való elmozgását tesüi lehetővé. Ezzel az elmozgással egy­idejűleg az (E) csap is a 2. és 3. ábrán látható helyzetéből az 1. és 4. ábrán lát­ható helyzetbe jut és az (F) és (H) karok helyzetüket, melynél az (E,.G, L) csapok egy egyenesben feküsznek (rögzítési hely­zet a 2. és 3. ábrán) megváltoztatják és az 1. és 4. ábrán foltüntetett helyzetbe men­nek át, melynél az említett három csap nem fekszik egy egyenesben. Az (A) emelő karjának a 2. és 3. ábrán látható helyzete a, bekapcsolási helyzet, az 1. és 4. ábrán föltüntetett helyzete pedig a kikapcsolási helyzet. A rugó megfeszítésénél a berendezés al­katrészeinek a kikapcsolási helyzetből a bekapcsolási helyzetbe kell átmenniök vagyis az 1. ábrán látható helyzetből a 2. és 4. ábrán látható helyzetbe, ami a kivánt idő­pontban önműködően a következő módon megy végbe: A (H) karon még egy (Q) csap van el­rendezve, mely körül az (R) rúd foroghat. Az (R) rudat az (M) csap az (8) emelővel forgathatóan köti össze. Az (S) emelő egy­részt az (N) csap körül foroghat, másrészt -a vele összekötött (N) csapnak az (0) ten­gely körül való forgásánál elmozoghat, Az (8) emelőnek két (N, M) és (N, P) karja van, melyek közül az (N, P) kar a mótor tengelyén elrendezett (K) kilincsbe ütközik, ha a centrifugális erő a kilincs szabad vé­gét a mótor tengelyétől eltávolítja. A (K) kilincsnek az (8) emelőbe való ütközése következtében az (S) emelő az (N) csap körül elforog, az (M) csap és a (Q) csap pedig az 1. ábrán elfoglalt helyzetéből a 2. ábrán látható helyzetbe jut és az (A) emelő az (P) rúd hatása folytán a (B) ten­gely körül elforog úgy, hogy a (C) ten­gelyen elrendezett fogaskereket az (1) fo­gaskerékkel összekapcsolja, mely utóbbi kerék a rajzon föl nem tüntetett fogas­kerékáttétel segélyével a fogasrudat hajtja. Amint az (M) csap az 1. ábrán elfoglalt helyzetéből a 2. ábrán látható helyzetbe ment át, az (8) emelő (P) karja a (K) kilincs pályáján kívül esik, minek folytán a kilincs ! szabadon foroghat anélkül, hogy az (S) j emelőbe ütköznék. Bizonyos idő múlva a (Z) rugó teljesen meg van feszítve, mire a mótor hatásának 1 meg kell szűnnie, tehát a (C) tengelyen I alkalmazott fogaskeréknek az (1) fogas­j kerékből ki kell kapcsolódnia. Ezt a fogas­rúdon alkalmazott (X) ütköző eszközli, mely a kivánt időpontban az (L) csap által a (H) karral szilárdan összekötött (y) bütyökbe ütközik. Ennek következtében az (L) csap és vele a (H) kar elforog és a berendezés a 2. és 3. ábrán föltüntetett helyzetéből az 1. és 4. ábrán látható helyzetbe megy át, miközben az (E, G, L) csapokat össze­kötő egyenes megtörik és az (A) emelő annyira elforog, hogy a rugót megfeszítő fogaskerékművet kikapcsolja. Ezzel egyide­jűleg a (H) karral összekötött (R) rúd a vele összekötött (S) emelőt a 2. ábrán el­foglalt helyzetéből a 4. ábrán föltüntetett helyzetbe elforgatja. E közben az (8) emelő (P) karja az 1. ábrán látható helyzetbe fo­rogna vissza és a (K) kilincsbe ütköznék. Ha ez bekövetkeznék, a rugót megfeszítő hajtómű működése újból kezdődnék, ami nem csak fölösleges volna, hanem a beren­dezés kapcsolódó részeinek eltörését is okozná. Ennek megakadályozására a következő berendezés van alkalmazva: Az (N) csap az (0) tengellyel össze van kötve és a tengely körül az 1. ábrán lát­ható helyzetéből a 4. ábrán látható hely­zetbe foroghat el. Az (N) csapnak e hely­zetek egyikébe való elforgásánál a (P) emelőkar az (E) kilincs pályájából kitér. Az (0) tengelyen a (T) bütyök oly módon van elrendezve, hogy az a rugónak az 1. ábrán látható meglazított helyzeténél a rugó tartó lemezén alkalmazott (V) nyúlványra támasz­kodik. Az (0) tengellyel még szilárdan van összekötve a (W) csap, melyre a (4) rugó egyik vége van erősítve. A (4) rugó az (O) tengelyt a 2. ábrán látható nyíl irányában elforgatni törekszik úgy, hogy a (T) bütyök a (V) nyúlványra támaszkodjék. Ennek kö­vetkeztében a (Z) rugó meglazított állapo-

Next

/
Thumbnails
Contents