51720. lajstromszámú szabadalom • Fogókészülékkel egyesített gördülővezeték kötélvezetékű fölvonók számára

ják. A (k) kétkarú emelő másik hosszabb végeire (i) csuklórudak és (f) hüvely köz­beiktatásával (e) erős csavarrúgó működik, mely másik végével a kosár (d) vázrészé­nek támaszkodik. Az (f) hüvely szilárd kap­csolatban áll a (b) orsóval, mely a kosár fölhúzására, illetve leeresztésére szolgáló fölvonókötél folytatása. Ilyképpen, akkor, amidőn a kosár leeresztetik, vagy fölhuza­tik, az (a) kosár súlya az (e) rúgót össze­nyomja, miáltal a (k) kétkarú emelők az 1. ábrán jelzett nyíl irányában elforognak és az (o, r) görgők szintén a jelzett nyíl irá­nyában lengenek ki. ' A (b) ©rsó az őt körülvevő (e) rúgóval és (f) hüvellyel együtt célszerűen (c) bur­kolat belsejében van elrendezve, mely (k) karok átbocsátására (c') hosszúkás kivágá­sokkal bír. A (e') hosszúkás kivágás fölső élének nyitott görgőknél a (k) kar neki fek­szik, miáltal egyfelől a görgőknek fölösle­ges szétnyílása válik lehetetlenné, másfelől pedig a rúgót a fölvonón elhelyezett min­den idegen megterhelés nem veszi igénybe, nem szoríthatja összébb, miáltal a rúgó rugalmasságát sokkal később fogja veszí­teni, mint az eddigi fogókészülékek rúgói, hol nemcsak a fölvonó önsúlya, de még minden, ezen elhelyezett megterhelés a rú­gót állandóan igénybe veszi. A (b) orsónak a kosár felé fordított ós a (c) burkolatból részben kinyúló (b') vége aránylag alacsony menetmagasságú csavarmenettel van el­látva, melyen a (w) anya föl s alá mozog­hat. Az anya kívülről meredek csavarme­nettel bír és erre csavarodik a kézikerék­ként kiképezett (v) anya. A (w) anya fölső karimája a (c) burkolat alsó része és a (c") kengyel képezte térben végezhet haladó vagy haladó forgó mozgást, a (v) anya pe­dig a (c") kengyel és (w) anya (w') kari­mája között mozoghat. A készülék működése az eddigiek alap­ján a következő: Mindaddig, míg a kosár súlya a (b) orsó folytatását képező kötélen függ, az (e)rúgó összenyomott állapotban van, miáltal az (m, o), illetve (u, r) görgők a vezetőkötelek mentén szabadon legördülhetnek. Ha azon- ! ban a fölvonókötél elszakad, úgy az (e) rúgó fölszabadul a kosár súlya alól és a (k) karokat az 1. ábrán jelzett nyilakkal ellenkező értelemben forgatja el. Ezáltal az (m, o), illetve (u, r) görgők által közre­fogott vezetőkötelek egyfelől megtöretnek, másfelől pedig oly nagy erővel szoríttat­nak a görgők által össze, hogy a keletkező súrlódás a kosarat lebegve tartja, miként ezt a megejtett kísérletek fényesen beiga­zolták. Ugyanekkor természetesen a (w) csavar­anya (w') karimája fekszik föl. Ha a (w) kézikereket balra forgatjuk, az a (w") ka­rimánál fogva a (w) anyát is magával viszi, következésképpen a (b) csavarorsó fölfelé halad, miáltal az (e) rúgó hatását oly mér­tékben csökkenthetjük, hogy a sima leszál­lás könnyen elérhető. A kézikerék köny­nyebb forgathatása céljából a (c") kengyel alsó részén az (x) golyókat alkalmazzuk, miáltal a készülék érzékenysége előnyösen növeltetik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Gördülővezeték rögzítőkészülékkel kötél -vezetékű fölvonók számára, melyeknél a vezetőköteleket egy-egy fixen és len­gethetően elrendezett görgőből álló görgőpár fogja közre, jellemezve egyen­lőtlen karú (k) emelők által, melyek külső rövidebb végeihez a lengő görgő­ket hordják belső hosszabb végeiken pedig a fölvonókötél folytatását képező (b) orsóval állnak kapcsolatban, mely orsó erős tekercsrúgó közbeiktatásával a kosár súlyát hordja azon célból, hogy a kosár súllyal terhelt rúgó kötélszaka­dás esetén szabadon kitáguljon és a ve­zetőköteleket a fix és lengő görgők közé ékelje. 2. Az 1. alatt igényelt készülék kiviteli alakja, jellemezve a (b) orsót és (e) rú­gót körülvevő (c) burkolat által, mely a (k) emelőkarok átbocsátására (c') hossz­résekkel bír, mely rések fölső végének a (k) karok az üres kosársúly hatására (c) rúgó ellenében neki támaszkodnak

Next

/
Thumbnails
Contents