51706. lajstromszámú szabadalom • Nyomáscsökkentő készülékkel ellátott gőzbeeresztő berendezés

gőzbeeresztő szerkezet fölött van elrendezve, melynek (c) szabályozó szerve a (d) emelő segélyével az (e) tengely külső részére húz­ható forgattyú útján szükség szerint beállít­ható. A fűtővezetékbe ömlő különböző gőz­mennyiségek, azaz az (f) fúvókának a sza­bályozó szerv konusza által szabadon hagyott átömlési keresztmetszete szerint igazodó különböző fűtéshatások láthatóvá tételére ismeretes módon a (h) mutatószerkezet van elrendezve, melynek (g) mutatója az (e) tengelyre erősített (i) emelő által a (e) sza­bályozó szervvel egyidejűleg mozgattatik úgy, hogy az ilykép a szabályozó szerv különböző állásait jelzi. A szabályozó szerv egyes helyzeteiben való rögzítése céljából szükség esetén még külön (k) megakasztó szerkezettel is el lehet látva. Az (a) nyomáscsökkentő készülék az (1) dugattyúszerű test egész hosszán átmenő (m) csatorna útján a (b) gőzbeeresztő szer­kezet belső terével áll összeköttetésben. Az (n) vezeték a magasnyomású gőz beve­zetésére szolgál, mely redukálásnál az (o) csatornán, közvetlen alkalmazása esetén pedig a (p) csatornán át a gőzbeeresztő szerkezet tokjába áramlik át. Az (m) csa­torna elzárása a (c) szabályozó szerv eme­lésénél történik a szabályozó szervvel összeköttetésben álló (q) szelep segélyével, melynek fölfekvő fölülete szoros zárás el­érése céljából gömbalakban van kiképezve. A gőzbeeresztő szerkezet alsó (u) része injektorszerűen van kiképezve és egy (v) nyílással bír, amelyen az (f) fuvókából ki­ömlő gőzsugár légköri nyomású levegőt vagy a fűtőrendszerből vett levegőt, vagy pedig a kétféle levegő keverékét beszív­hatja. •A találmány tárgyát képező gőzbeeresztő szerkezet működési módja a következő: A fűtés bekapcsolásakor vagy különösen erős fűtés elérésére a (c) szabályozó szerv megemeltetik, amikor is a szabályozószerv először az (1) dugattyú (m) csatornáját a (q) szelep segélyével elzárja és ezután a dugattyút mindaddig fölfelé mozgatja, míg a (p) csatorna fölső nyílása az (r) gyűrűs tér magasságáig nem ér, mely helyzetben a (p) csatorna alsó szájnyílása a gőzbe­eresztő szerkezet belső tere felé szabaddá válik, minek következtében a magasnyo­mású gőz közvetlenül az (f) fúvókán át a fűtővezetékbe áramolhat. A magasnyomású gőznek a nyomáscsökkentő készülékbe való ömlése az (m) csatornának a (q) szelep ál­tal történt zárása következtében nem lehet­séges. Ha azonban a magasnyomású gőznek csak redukált állapotban keli a fűtőtestbe jutnia, akkor a (c) szabályozó szervet any­nyira lesülyesztjük, hogy az (a) nyomás­csökkentő készüléknek az (s) rúgóval ter­helt membránja, illetve az ezen membránnal összeköttetésben álló (1) dugattyú szabadon mozoghasson; ez utóbbi ekkor úgy áll be, hogy az (o) csatorna fölső szájnyílása az (r) gyűrűs tér magasságába jut. Ennek kö­vetkeztében a magasnyomású gőz az (o) csatornán át ugyancsak azonnal a (c) sza­bályozó szerv terébe ömlik, egyidejűleg azonban az (m) csatornán át az (a) nyomás­csökkentő készülék felé is áramlik és a membránt s a vele összeköttetésben álló (1) dugattyút addig emeli, mig csak a fölső szájnyílás részleges elzárása folytán fojtott állapotban kiömlő gőz nyomása a membrán teljes terhelésének meg nem felel, amelynek terhelése az (s) rúgót leszorító (t) rúgótányér beállítása által a redukált gőz által meg­kívánt nyomásmagasságnak megfelelően vál­toztatható. Hogy már most az (f) fúvókán átáramló redukált gőz mennyisége a min­denkori külső hőmérsékletnek megfelelően szabályozható legyen, a (c) szabályozó szerv­nek magában véve ismert módon történő lefelé való eltolása által az (f) fúvóka kü­lönböző nagyságú átáramlási keresztmet­szetre beállítható, anélkül, hogy ezáltal a nyomáscsökkentő készülék működésében befolyásoltatnék. SzABADAIM IGÉNYEK. 1. Gőzbeeresztő szerkezettel összeköttetés­ben álló nyomáscsökkentő szelep teljes vagy redukált magasnyomású gőzzel üzemben tartott fűtések számára, azáltal jellemezve, hogy a magasnyomású oldal és a nyomáscsökkentő szerkezet között

Next

/
Thumbnails
Contents