51697. lajstromszámú szabadalom • Palacknyakformázó

gatásakor először . csak beágyazódik az üvegbe s azután alakítja ki a nyakat A fcrmafej alatt lévő üveg fokozatosan ki­hűl, míg a fölösleges üvegmennyiség a formaf ej által a (6) és (7) részek alá (balra) szoríttatik, ahol később a (4) lapok hatá­sának tétetik ki. Ha a munkás a szerszám­nak a palackba való helyezésekor az egyi­ket vagy másikat elforgatja, a (27) rúgó által szétfeszített és a (3) csukló körül ferdülő (2) fogantyúkat önkénytelenül is összeszorítja, miáltal a (4) lapok munka­helyzetbe kerülnek. Ugyanekkor azonban a (24) csapokkal a (2) fogantyúkhoz kapcsolt és az (1) csapok körül a (16) ágyakban ágyazott (B, Bl) karok az egész formafe­jet előreszorítják a palackszáj felé úgy, hogy a lágy üveg azon üveganyag fölé szorul, mely már előbb alakíttatott, és a formafejben kihűlt. Egyidejűleg a (4) la­pok is működésbe lépnek s az üveget a tövishez szorítva, az üveganyag egy részét a tövistő homlokán kiképzett (29) horonyba is préselik, miáltal a palackszájülőke ken letkezik. A további forgatás közben a (4) lapok szélei a fölös üvegmennyiséget le­felé simítják a palacktest felé. A (4) lapok (5) kimetszései arra szolgál­nak, hogy a palackszáj körüli üvegfölösle­get forgás közben balra, a palacktest felé simítsák le. Az (5) mélyedéseknek a nyél felé eső fala valamivel hátrább fekszik, mint a formafej által már előbb létesített palackszáj úgy, hogy a száj és a kimetszés hátsó fala kö­zött a (31) köz szabadon marad, nehogy a karok teljes zárása a már többé-kevésbé kihűlt palackszáj által gátoltassék. Tárcsákkal vagy kupakokkal zárandó pa­lackok- előállításánál ezen szerszám lénye­ges előnyöket biztosít, minthogy a palack­száj teljesen .egyforma átmérővel készül, ami biztosítja a könnyű zárást és a zárás­kor föllépő törések elkerülését. SZABADALMI IGÉNYEK. - \ 1. Palacknyakformázó, mely a tengelytől különböző távolságban elrendezett és kü­lönböző átmérőjű ülőkeformázió és perem­formázó nyúlványokkal ellátott forma­fejjel és tövissel bír, jellemezve azáltal, hogy a centrális tövis oldalt le van la­pítva, az ülőkeformázó nyúlványok pe­dig a tövistőnél szegmensszerűek és kú­pos fölületek' által határoltatnak, me­lyek a tövislapításokat metszik, mimel­lett a peremformázó nyúlványok kúpo­sak és ívelt peremüek. 2. Az 1. alatt igényelt palacknyakformáző foganatosítási alakja, jellemezve azál­tal, hogy a (B, Bl) horonyképző karok ágyazására a formafej hátsó, külső ré­szében elrendezett kimetszések szolgál­nak, melyek azonban nem hatolnak a (6) ülőkeképző nyúlványokba. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt palacknyak­formázó foganatosítási alakja, jelle­mezve azáltal, hogy a peremképző nyúl­ványok szélei a palackfej legnagyobb külső átmérővel biró helyéig érnek, mi­mellett a külső nyakalakító (4) lapok oly alakúak, hogy a palackfejre és nyakra a palacknyak legnagyobb átmé­rőjű hely étől a palacktest irányában hat­nak, oly célból, hogy az üvegfölösleget a palacktest felé szorítsák. (2 rajzlap melléklettel.) callae néezvénvtajmasáo nyomdája budtftetta

Next

/
Thumbnails
Contents