51675. lajstromszámú szabadalom • Eljárás földalatti csővezetékek fektetésére

(h) útivezeték között na^y csatlakozó íölü­let létesül. • A betöltött anyag megkeményedése után az (i) csőből a dugót eltávolítjuk és a (h) útivezetékbe a csatlakozó nyílást fúrjuk. Célszerűen úgynevezett magfúrót alkalma­zunk erre a célra, mely a magot sértetle­nül emeli ki úgy, hogy a mag minőségéből megállapíthatjuk a csatlakozás minőségét, hogy az minden oldal felől elég tömör-e. Az elj cirdfiS foganatosításánál természete­sen nem szükséges föltétlenül az, hogy :a fúró a külső (c) béléscsövet a fúrólyukba magával behúzza. Az eljárás akként is foganatosítható, hogy a fővezeték megfúrását nem végez­zük a már kiöntött csatlakozó vezetéken át. Ekkor az eljárást akként foganatosít­juk, hogy a megfúrandó útivezetékig érő fúrólyukon át a fővezeték falába kúpalakú lyukat fúrunk és ebbe nyomjuk be a csat­lakozó vezetéknek megfelelően megvékp>­nyodó végét esetleg tömítőanyag közvetí­tésével. Fúrásnál a (c) béléscsövet közel a (h) fővezetékig húzza elő a fúró, a főveze­ték falának megfúrására oly fúrót alkalma­zunk, mely kúpalakú (hl) lyukat létesít. A végén megfelelően kúpos (r) magcsö­vet a munkahely felé eső végén toljuk be a fúró által létesített (hl) lyukba, esetleg tömítőanyag használata mellett. Alkalmas talaj esetében a (c) béléscső el is marad­hat. Az ismertetett eljárás, mely szerint a fu­ratba bevezetett mag és a külső béléscső, illetve a fúrólyuk fala közé valamely meg­keményedő anyagot vezetünk be, más cé­lokra is alkalmazható, pl. vezetékeknek út­testek, vasúttöltések, töltések, folyók, csa­tornák, alapfalak stb. alatt való átvezeté­sére, továbbá általában mindenhol, ahol arról Van szó, hogy bizonyos adott ponthoz vezetéket fektessünk anélkül, hogy építési gödröt kellene kiemelni. Az eljárás tetsző­leges hosszanti vezetékek előállítására hasz­nálható, így például elvezetőosatornázások hosszanti vezetékeinek előállítására. Ebben az esetben a vezeték építésére előútcső­anyag (pl, agyag-, cement-, vascsövek) ké­pezik a magot. Kábelvezetékek fektetésénél a magnak -egyes, kábelerek átvezetésére szolgáló nyí­lásai lehetnek. Épp így használható az el­járás robbantó töltetek fektetésére, postai csővezetékek készítésére stb., mikor a mag­cső az illető tárgyakat a nedvesség, szenny stb. védésére használható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás földalatti csővezetékek fekte­tésére, azáltal jellemezve, hogy a veze­.. ték lefektetésére a lefektetendő vezeték­csőnél nagyobb átmérőjű fúrólyukat ké­szítünk és ebbe a fúrólyukba vezetjük be a szükséges vezetékcsövet. 2. Az 1. alatt védett eljárás foganatosí­tási alakja, azáltal jellemezve, hogy a vezetékcső és a fúrólyuk között lévő gyűrűálakú közt megkeményedő vagy más anyaggal töltjük ki. 3. Az 1. és 2. alatt védett eljárás fogana­tosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy csatlakozó vezeték fektetésére ezt a ve­zetéket a (h) főcsatornáig vezetőjük és a főcsatornát a csatlakozó vezetékbe ve­zetett fúró segélyével átfúrjuk. 4. Az 1. alatt védett eljárás foganatosí­tási alakja, azáltal jellemezve, hogy a fúrólyuk végét a (h) főcsatorna előtt ki­öblösítjük és ezt a (k) kiöblösödést is megkeményedő anyaggal töltjük ki. 5. Az 1. és 2. alatt védett eljárás fogana­tosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a főcsatornáig érő fúrólyukon át a (h) főcsatorna falába kúpalakú (hl) lyukat fúrunk és ebbe az (r) csatlakozó veze­téknek a megfelelően megvékonyodó, célszerűen tömítőanyaggal bevont (r) vé­gét nyomjuk be. '{1 rajzlap melléklettel.) pallmé részvény táasas' nyomdája 9uoape6ten

Next

/
Thumbnails
Contents