51641. lajstromszámú szabadalom • Kézi csomagológép árúknak bálokban való átkötéséra
— 2 — forgassa. Minthogy a vasszalag egyik vége a kapocshoz van erősítve, a gép kerete pedig a kapocsra támaszkodik és így el nem tolódhatik, a szalag megrövidülése folytán szorosan a bálra feszül. Ha már a szalagot elég feszesre húztuk meg, a kéziemelő mozgatását abbahagyjuk és az egész gépet a nyíllal jelzett irányban a kapocs, mint kő- ( zéppont körül átfordítjuk. A (6) kapocs úgy a szalag összehúzásakor, mint a gép átfordításakor a csaplyukakban marad ; az utóbbi esetben a gép a csaplyukak kivágásaiban csúszik a kapcson, miközben az összehúzott szalag meg nem lazulhat. Ha már most a gépet 180°-kal átfordítottuk, akkor a szalagnak a (9) tengelyre tekeredett vége éppen úgy áthurkolja a kapcsot, mint a másik vége, csak még csiptetőbe kell befognunk, hogy vissza ne görbüljön. Ha ez megtörtént a (14) kilincseta (16) excentertárcsa segítségével kerekétől eltávolítjuk. Ezután a fogantyút annyira elforgatjuk, hogy a (14) kilincs nyúlványa a (17) kilincs hez nyomódjék és azt a (13) kilincskerék fogai közül kiemelje. A most már szabadon forgatható (9) tengelyt a (10) szárnyasanyánál fogva az előbbi forgásához képest ellenkező értelemben forgatva, a vasszalagot róla letekercseljük s a fölösleges végét levágva véglegesen rögzíthetjük. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kézi csomagológép árúknak bálokban való átkötésére, azáltal jellemezve, hogy abban az átkötésre használt vasszalag vagy efféle végeit összetartó kapocB csaplyukakban oly ágyazást nyer, hogy míg a gép a bál átkötése közben cíupán ezen kapocsra támaszkodik, addig a vasszalag, melynek egyik vége a kapocshoz van erősítve, másik vége pedig egy kilincsművel vagy effélével fölszerelt kéziemelő vagy efféle ide-oda mozgatásával egy tengelyre tekercselődik a kapocs fülében szabadon csúszik, s az egész gép a kapocs körül átfordítható, oly célból, hogy a szalagnak a tengelyre tekeredett vége szintén áthurkolja a kapcsot. 2. Az 1. alatt igényelt kézi csomagológép egy kiviteli alakja, bálok átkötésére jellemezve egy (3) villa által, melynek (4) pofáiban csaplyukak vannak. (1 rajzlap melléklett? 1.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten.