51612. lajstromszámú szabadalom • Kapocsszerkezet szoknyák, lábharisnyák, cipők és hasonló cikkek összekapcsolására

— 2 — 15. ábra a 11. ábrában föltüntetett fogana­tosítási alaknak harántmetszete. A hajlékony lemezből készült (1, 2) pán­tok (1. ábra) az egymással kapcsolódó (3.4) szemekkel vannak ellátva. Az összekapcso­lásra és szétbontásra az (5) tolóka szolgál, melynek eltolását fölül a (6), alul pedig a (7) ütköző határolja. Mindegyik pánt foly­tonos sávot képez, mely belül peremezve van; a perem egy zsinórral van ellátva, melyre a fémből készült, U-alakú haránt­metszettel biró szemek rá vannak csíptetve. Lehet a pántokat természetesen más anyag­ból és alakban is készíteni. A jelen esetben a horgos (3) szemek mind az egyik (1) pántra, a füllel biró szemek pedig a másik (2) pántra vannak fölerősítve; ezen szemek élük men­tén egymásba fogódznak, még pedig akként, hogy mindegyik szem a szomszédossal kap­csolódik. Ily nemű kapcsolatok használatánál nem lehet mindig meggátolni a horgokat hordó pántnak a tolóka elmozgatásakor beállható elcsavarodását, minek folytán sok esetben megtörténik, hogy a horgok megakadnak és vagy elgörbülnek vagy eltörnek; sőt megtörténik az is, hogy a tolóka görbül el. Ezen hátrány kiküszöbölése és igen egy­szerű kezelés elérése céljából a szerkezet a találmány szerint akként van kiképezve, hogy a pántok önműködően igazodnak be abban a mértékben, melyben a tolókába behatolnak, miáltal a horognak a tolókában való megakadása meggátoltatik és a két pántnak pontos összekapcsolása biztosít­tatik. Ezen célból a tolóka a 6. ábrában föl­tüntetett lemezből van készítve, mely a (9) gallérral, a (10) szárnyakkal és a (11, 12) hornyokkal bír, melyek a lemez két felének egymásra hajtott állapotánál az (1, 2) pán­tokat (1. ábra) ill. azoknak zsinóros pere­mét körülvevő csatornákat képeznek. Hogy ezen állapotnál a szárnyak szilárdan legye­nek egymással összekötve, azoknak (14) furatain (6. ábra) a peremes (13) szögecs (7. ábra) van átillesztve és ezen szögecs szélei a (15) alátétlemezre vannak ráverve úgy, hogy a szánjak között teljesen merev összeköttetés létesíttetik, mely azok kiter­jedésének, összehúzódásának és oldalirányú kigörbülésének, ami a használatra nézve igen hátrányossá válhatik, teljesen elejét veszi. A furatok közül az egyik nagyobb, mint a másik és így az egyik oldal jól odaszoríttatik a szögecsnek vállrészéhez. A furatok ezen fölül excentrikusan, még pedig a fülek oldalához közelebb vannak kiképezve úgy, hogy a horgok csúcsai a két lemezfél és a szögecs között ütközés nélkül haladhatnak át, még akkor is, ha kissé kifelé vannak görbítve. Hogy a hor­gokat hordó pánt önműködően forduljon el a helyes állásba, midőn a horgok a toló­kába hatolnak, a (11) csatornának (6. ábra) külső vége kissé ki van bővítve és a szár­nyak a két csatorna közötti (17) pontoknál le vannak kerekítve; ekként abban az eset­ben, melyben a pánt akként fordul el, hogy az a behatoló horgot a tolóka síkjából ki­hozni iparkodik, a pántot ezen görbevonalú perem önműködően visszaforgatja, midőn az a tolókába behatol úgy, hogy a horog meg nem akadhat. Ezen célnak elérését egyrészt az említett kibővítés, másrészt az a körülmény biztosítja, hogy a lekere­kített (18) sarok (1. ábra) a horoghoz való ütközéskor azt a helyes állásba tereli. Ezen eltérítés vagy vezető hatás folytán, melyet a tolóka az éppen behatoló horgos szemre gyakorol, teljesen lehetetlen, hogy a horog a tolókán megakadjon. Mihelyt a horog kellően behatolt, az többé a kivánt irányban kihatolni nem képes. Az egyik vagy mindkét pánton a (6) ütköző van elrendezve, mely megakadályozza a tolókának a pántok fölső végein túl való mozgását és így a pántokból való kikap­csolódását, míg alúl a (7) ütköző van el­rendezve, mely mindkét pánt számára közös és azoknak végeit egymással egyesíti. Ezen (7) ütköző, mely egy lemezdarabból van ki­képezve, két, a zsinórokra csíptetett szárny­nyal és a kifelé nyúló (21) vállrésszel bír, melyhez a tolóka ütközik, midőn azt a szét­kapcsolás céljából lefelé mozgatjuk. Elő­nyös magában a horgot hordó szemben egy élesszélű furatot képezni, melyben a zsinó-

Next

/
Thumbnails
Contents