51574. lajstromszámú szabadalom • Folyadékszámláló

billentése a (c) edény egyik oldalát a ten­gelyhez képest sülyesztené úgy, hogy a dob minden fordulásakor az előbbinél ki­sebb folyadékmennyiség méretne, vagyis a számláló túl sokat jelezne. A fogyasztónak magának érdeke tehát a készülék pontos beállítására való ügyelés, mely célra a (v) ós (w) libellák szolgálnak. A (b) csövön át beáramló folyadék a dob (1) terébe jut, majd a (2, 3) lapátokat tölti meg, ezáltal a dobot forgatja és végül a (c) túlfolyatóba ömlik, melynek szélei fölött a (d) tartályon és (s) vezetéken keresztül lép ki a készülékből. A dobtengely az em­lített módon működteti a ,(h) regisztrátort és a próbagyűjtőket. Minthogy a gyűjtött próbák térfogata az átáramlott folyadék mennyiségéhez ismert arányban áll, a próbák mennyisége a szám­láló ellenőrzésére használható, másrészt pedig e viszony meggátolja a próbák rész­beni elpárologtatását oly célból, hogy azok kisebb tartalmúnak tűnjenek föl. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Folyadékszámláló nyomás alatt nem álló folyadékok számára, jellemezve azáltal, hogy a forgó mérődob egy állandó fo­lyadékszinttel működik össze. 2. Az 1. alatt igényelt folyadékszámláló, jellemezve azáltal, hogy két független próbaszedő a dob minden fordulatakor egy-egy próbát szed és ezeket külön próbatartályokba juttatja. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas réss Tény társasát nyomdája Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents