51535. lajstromszámú szabadalom • Berendezés különböző áruk befogadására

2 — helyzetben lévő lapok (e) peekei előtt ki vannak domborítva úgy, hogy az egyes lapok peekei ezekbe a kidomborodásokba nyúlnak be és ezáltal a lapokat helyzetük­ben rögzítik. Ily kidomborodások az (a) falak alsó részén is vannak különböző magas­ságban elrendezve, és pedig oly módon, hogy ha az egyes lapokat lecsúsztatjuk, az <fl) kidomborodásokba a (dl) lap peekei, az (f2) kidomborodásokba a (d2) lap peekei, az (f3) kidomborodásokba pedig a (d3) lap peekei csappannak be. A berendezés használatánál az először érkezett szállító a (c) ajtót kinyitja és az általa hozott árút az (a) tartály fenekére helyezi, mire a (dl) lapot a rajzon látható helyzetéből kimozdítja. Minthogy az (e) pec­kek a lapra gyakorolt nyomásnak könnyen engednek, a lap a pontvonal által jelzett helyzetig csúszik le, a melyben az (e) pec­kek az (fl) kidomborodásba csappannak. A következő szállító árúját a (dl) lapra helyezi és a (d2) lapot a pontvonal által jelzett helyzetbe bocsátja le. Miután a harmadik szállító a (d3) lapot az (f3) kidomborodá­sokban rögzítette, a (d3) lap fölött hozzá­férhető tér marad, mely tetszőleges módon, pl. a (c) ajtónyílás elé helyezett, a (d) lapok­hoz hasonló lap segélyével elzárható. A lapoknak a rajzban föltüntetett példá­nál rúgós (e) peckek gyanánt föltüntetett záró szerkezetei, valamint az egyes lapok természetesen különböző módon képezhetők ki. A találmányra nézve csak az fontos, hogy a lapokat kívülről, vagyis a (c) nyílá­son át megfelelő záró helyzetbe lehessen hozni.de abból kívülről ki ne lehessen kap­csolni. A lakó az árúkat a tartályból a belső (b) ajtó kinyitása után az ajtónyíláson át kiveheti és a (d) lapokat kikapcsolva, azokat a kihúzott vonalak által jelzett helyzetükbe hozhatja vissza. Természetes, hogy a (d) lapok kiképzése nem lényeges. Azok szilárd keretben alkal­mazott sodronyfonalból is állhatnak, a lapo­kon alkalmazott zárószerkezetek pedig tetszőlegesen a taríály falain is elrendez­hetők. A találmány lényegének érintése nélkül a tartály fekvő helyzetben is alkal­mazható. A rajzon ábrázolt első foganatosítási alak­nál az (a) tartály fölött még egy (g) tar­tály is van elrendezve, mely postai külde­mények befogadására alkalmas és mindkét oldalról hozzáférhető. Ily tartály üres edé­nyek pl. palackok kicserélésére is használ­ható, melyeket a lakó este a tartály belső oldala felől behelyez, a következő reggel pedig az illető szállító a kívülről is hozzá­férhető tartályból kivesz. A 4. és 5. ábrán föltüntetett foganatosí­tási alaknál a lapok egyik oldalukon a tar­tály falának azon a részén, melyen a zárást eszközölniök kell, oly módon vannak meg­erősítve, hogy az illető árú behelyezése után lehajlíthatok és rugós peckek vagy más zárószerkezet segélyével rögzíthetők. Az (a) tartály fölső részén, a külső oldalán a pontozott vonal által jelzett (c) ajtónyí­lással van ellátva. A tartály belső oldalán az árúk kivételére való ajtó van elrendezve. A tartály belsejében a (dl, d2, d3) lapok egyik oldalukon a különböző magasságban lévő (m) csapok körül forgathatók. A lapok fölváltva a tartálynak egyik és vele szem­ben lévő falán vannak elrendezve, oly cél­ból, hogy az esetben, ha egymástól kis távolságban vannak, lehajlításuknál egy­mást ne zavarják. A lapok külső szélein rúgós (e) peckek vannak alkalmazva, me­lyek a lapok lehajlításánál a tartály falai­nak (fl, f2, f3) kidomborodásaiba csappan­nak ós azokat ezáltal helyzetükben rögzítik. A 4. ábra szerint a legalsó rekesz meg van töltve és a legalsó (dl) lap záró helyzetét foglalja el, a többi (d2, d3) lap pedig még föl van hajlítva. A lapok összes forgástengelyei tetszőle­gesen a tartály egyik oldalán is elrendez­hetők, az (m) csapok pedig pl. a lapok közepén is alkalmazhatók. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés különböző árúk befogadására és azoknak jogosulatlan kivétele ellen való biztosítására, azáltal jellemezve, hogy az árúk befogadására szánt (a)

Next

/
Thumbnails
Contents