51460. lajstromszámú szabadalom • Berendezés hornyolt cserepeknél a taraj eltávolítására és a sarkak egyidejű kivágására

fekvő két sarkán szögalakú (13) vezetékek vannak elrendezve, amelyek a sarkak ki­vágására szolgáló (14) villákat vezetik. E célra mindegyik saroknál egy emelőrend­szer van alkalmazva, melyet egy második, a (3) lánccal összekötött (15) menesztőcsap működtet. Ez utóbbi ugyanis egy (16) villás emelővel kapcsolódik, amelybe egyúttal egy {17) kormányemelőn elrendezett (18) csap is nyúl. A (17) emelő az (1) keret (19) csapja körül forgatható (20) karral áll csuklós kapcsolatban és egyúttal a (14) vágóvillát tartó (21) emelővel is össze van kötve. Az (1) keret oly módon van rúgókra fölfüg­gesztve, hogy könnyen lenyomható, mi­helyt a letisztítandó cserép alatta fekszik. Az (1) keretre ágyazott nagy (4) dörzs­tárcsa kettős kúp alakjában kiesztergályo­zott horonnyal bír, amelyben a (22) hajlé­kony tengely által hajtott kisebb (5) dörzs­tárcsa fut. Ez utóbbi átmérője valamivel kisebb, mint a horony szélessége úgy, hogy középhelyzetében a horonyfalakat nem érinti, ha pedig a (4) tárcsa hornyának alsó Tagy fölső falához nyomatik, akkor a (4) tárcsát az egyik vagy másik irányban for­gatja. A leírt berendezés működési módja a kö­vetkező : Mihelyt a (23) alzaton nyugvó (11) cse­rép a berendezés alá hozatott, ez utóbbi lenyomatik és ezáltal a cserép íogva tartja. Erre az (5) dörzstárcsa a (4) tárcsához, il­letve ennek hornyába nyomatik úgy, hogy ennek folytán a (2) lánckerekek forgásba jönnek ós a (12) metszőcsapok útján a (3) lánccal összekötött (9) szánok vezetékein eltolódnak. A (3) lánchoz erősített (15) csa­pok fölülről, a (17) emelőkön elrendezett (18) csapok pedig alulról lépnek a (16) emelő villájába. A mozgásban lévő lánc (15) csapjai a (16) villás emelőt elforgatják és ezáltal a (17) emelőt, valamint az ezzel összekö­tött (20) kart és (21) emelőt, mely a (14) vágóvillát hordja, szintén elfordulni kény­szerítik, miközben a (21) emelő csapja a szögalakú (13) vezetékben csúszik és a (14) villa a cserép sarkát kivágja. Mihelyt a lánc a cserép széleinek letisz­títására és a sarkak kivágására szükséges utat megtette, a (4) dörzstárcsa az (5) tár­csának a horonyból való eltávolítása által megállíttatik és a legközelebbi cserépnél a hórony másik oldalával hozatik érintke­zésbe, hogy a lánc ellenkező irányban ha­ladjon vissza. A berendezés másik kiviteli alakjánál a vágószerkezeteket tartó (24, 25) szánokat nem láncok, hanem (26, 27) acélszalagok mozgatják és a sarokvágó villák (28) emelő­karjait nem csuklós rudazatok, hanem (29) görbe hornyok kormányozzák. A (24, 25) szánokat mozgató (26, 27) acélszalagok a berendezés középpontjában elhelyezett kü­lönböző nagyságú (30, 31) tárcsák körül vannak fektetve, amelyeknek átmérői úgy vannak megválasztva, hogy a tárcsák ke­rülete a szánok által megteendő útnak felel meg, tehát a nagyobb tárcsa a tarajvágó drót, a kisebb tárcsa pedig a sarokvágó drót szánját működteti. A (32) állványon megerősített (33) egyenes sinek a tarajvágó drótok (24) szánjainak veze­tésére szolgálnak, amelyek a cserép hossz­oldalait munkálják meg. Az állványra erő­sített (34) sinek viszont, melyek a már em­lített (29) görbe hornyokkal vannak ellátva, a (25) szánokat vezetik, amelyek a cserép keskeny oldalainak mentén haladnak. A (33) és (34) vezető sinek végein a (26, 27) hajtószalagok (35) és (36) vezető tárcsái vannak elrendezve. A (26, 27) sza­lagok, amelyekhez a (24, 25) szánok van­nak erősítve, mint már említve volt, a (32) állvány középpontjában elrendezett (30, 31) tárcsák által hajtatnak, amelyek a közös (37) tengelyen ülnek. A (25) szánok (28) szögemelőket hordanak, amelyeknek egyik karján a vágódrót tartója, másik karján pedig egy kis (38) vezető görgő van el­rendezve, amely a (29) görbe horonyban fut és ennek folytán a (28) szögemelőt úgy mozgatja, hogy a cserép sarka kivágatik. A vágódrótok lökés nélkül mozognak, ami főként a vágódrótot hordozó szögemelőnek a görbe hornyon való áthaladása alkalmá­val bír lényeges fontossággal. A taraj eltávolítása és a sarkak kivágása

Next

/
Thumbnails
Contents