51434. lajstromszámú szabadalom • Biztonsági palackzár

nyakban kellő magasságban kiképezett ho­ronnyal kapcsolódik. A (c) csődarabon és pedig közvetlenül az (e) nyílások alatt a «nyitva» földrás van al­kalmazva. A (k) tárcsának (1) furatán ía hengeres (n) üvegrúd jár át, mely az (i) kupaknak fölső részén nyugszik. Az üveg­rúdra az (o) dugó fekszik föl úgy, hogy mindaddig, míg a dugio el nincs távolítva, az (i) kupak az üvegrúd hatása alatt telje­sen változatlanul tartatik kellő helyzeté­ben, azaz nem emelkedhetik meg és így alsó szélével a «nyitva» föliratot lefödi. Ha azon­ban az (o) dugót kivesszük és a palackot megfordítjuk, akkor az (m) üvegrúd kiesik és az ekként szabaddá váló (i) kupak le­sülyed, de csak a (k) tárcsái, mely azt visszatartja. Világos, hogy ugyanekkor a (p) fej saját súlyánál fogva, valamint a le­eső (h) golyónak lökő hatása alatt szintén leesik és a (c) csődarabnak szűkebb nyí­lását elhagyván, rézsútos helyzetet foglal el (2. ábra), melyben az úgyszólván távol­ságbiztosító ütközőként hat. Ekként a kupak, a palacknak újbóli föl­felé állítása után is, meg van akadályozva abban, hogy oly mértékben sülyedjen le, hogy a «nyitva» fölirat ismét eltakartas­sék. Szóval a kupak a 3. ábrában föltün­tetett helyzetben marad, melynél a kinyi­tás megtörténtét jelző fölirat szabaddá van téve és melynél, bármiként mozgassuk is a palackot, vagy bármily lökést szenvedjen is az, a (p) fej, mely most ütközőként hat, nem képes többé eredeti helyzetébe jutni, diZBiZ az említett nyílásba visszasülyedni. Ezen elrendezés folytán a már egyszer ki­nyitott palacknál lehetetlen megakadályozni azt, hogy az említett fölírat szabadon ne maradjon és ezzel meg van hiúsítva a pa­lacknak csalárd szándékkal való haszná­lata, mert azonnal fölismerjük, vájjon a palack ki volt-e már egyszer nyitla vagy sem. A leírt zár célszerűen oly szerkezettel van kombinálva, mely az újbóli megtöltést nagyon megnehezíti. Ezen célra föltüntetett példánál a (c) csődarab (1. ábra) belsejében elrendezett, már említett (g) üvegszelep szolgál, melyre a (h) golyó nehezedik. SZABADALMI IGÉNY. Biztonsági palackzár egy, a palacknyak bel­sejében elrendezett üvegcsövön vagy ha­sonló elemen alkalmazott, lefödött álla­potban tartott, a palack nyitása után. azonban állandóan látható fölirattal vagy hasonló jelzéssel, jellemezve egy, a föl­irattal ellátott üvegcsövet lefödő, átlát­szatlan anyagból készült kupak által, mely a palack dugója segélyével helyze­tében rögzíttetik, a palack kinyitása után és annak meghajtásakor azonban lesü­lyed és egy, egy golyós szelep fölöttel­rendezett, pl. gombaalakú záróelem se­gélyével megakadályoztatik a teljes visz­szaesésben és így abban, hogy eközben a föliratot eltakarhassa. (t rajzlap melléklettel.) BÉS7VJ«V .rOUDAJ. BUOAP«ai»»

Next

/
Thumbnails
Contents