51408. lajstromszámú szabadalom • Eljárás vasból, acélból vagy acélöntvényekből készült tárgyak cementálására
tárgyaknál még apróbb szemű szemet is használhatunk, noha úgy látszik, hogy a jelen eljárásnál a gáz képezi a karburáló szert, mert a cementálás a tárgyak azon részeiben is egyenletes, melyek néhány cm.-nyire vannak a széntől, de azzal nem érintkeznek. A megtöltött cementáló kamra ajtaját lezárjuk s az említett csöveken át lassú szénsaváramot vezetünk keresztül, a hőmérséket pedig élénk vörösizzásra fokozzuk. A cementálás tartama a hőfoktól, a gázáram sebességétől, az anyagtól é3 a cementált réteg vastagságától függ. Hogy mily kapcsolatban állnak a munkaföltételek az eredményekhez, azt a következő két példa mutatja: 1. Ha 1000° C-nál acél tárgyakat 2,5 mm. vastagságban akarunk cementálni, a szénsaváramot két órán keresztül kell átvezetni, még pedig oly sebességgel, hogy a tárgyak mindegyik dm2 fölületére óránként 1 liter gáz menjen keresztül. 2. Ha ugyanezen körülmények között a hőmérsék csak 960°, a cementált réteg vastagsága csak 1,4 mm. lesz. A cementáló kamrából kilépő gázokat alkalmas gazometerbe vezetjük és akárhányszor újból fölhasználhatjuk. A cementálás befej eztekor a gázáramot megszakítjuk s a cementáló kamra fenekét kinyitva, a mozgékoüy szenet kifolyatjuk egy másik tartályba. E szén is akárhányszor használható újból. A szén eltávolítása után a cementált tárgyakat is kiszedjük és tetszés szerinti ismert módon kezeljük tovább. A kamra kiürítése után frissen tölthető. Sok esetben, különösen ha mély cementált zónákat akarunk létesíteni a széntartalom túlságos fokozása nélkül, célszerű egy bizonyos idő után a kamrából annyi szenet kibocsátani, hogy a tárgyak fölülete szabaddá tétessék s csak alul maradjon a kamrában szén s ily körülmények között folytatjuk a fűtést és gázbevezetést. Ily módon a szén a cementált zónában rendkívül egyenletesen oszlik el s a karburáció akár 6—7 cm. mélységig vihető anélkül, hogy a cementált zóna széntartalma túllépne az eljárás első részében elért fokot. Ugyanezen hatást érjük el, ha az összes szenet a cementáló kamrában hagyjuk, de a szénsavat (a cementálás vége felé vagy annak egész tartama alatt) bizonyos mennyiségű levegővel elegyítjük. Az így nyert zónák széntartalma — az egyéb viszonyok közt nyertekhez hasonlítva — annál alacsonyabb, mennél több levegőt kevertünk a szénsavhoz. Ha az előbb említett 1. példánál (O,O70 /o széntartalmú tárgyak cementálása 2 órán át 1000°-nál) tiszta szénsavat alkalmazunk, a cementált zóna széntartalma egyenletesen 0,9°/o ig emelkedik; ha ellenben ugyanezen körülmények között 60% levegővel elegyített szénsavat vezetünk be, a cementálás maximuma 0,65%-r a megy vissza. Ha igen magas cementálási fokot (1, 3—1, 5°/0 C) kell elérni, a kamrába az eljárás egyéb változtatása nélkül gázalakú vagy folyó szénhydrogéneket vezetünk be, melyek a szénsavval -együtt keringenek és fokozottab karburálást létesítenek. Ezen esetben természetesen nem szükséges, hogy a cementálandó tárgyak a szemcsés szénnel érintkezzenek. Bizonyos esetekben célszerű lehet a levegő hozzákeverését és a szénhydrogének hozzákeverését a szénsavhoz együttesen, egyszerre vagy egymásután alkalmazni. Az eljárás az eddigiekhez képest igen egyszerű és a következő előnyökkel jár: 1. A drága cementáló szekrények pótlása egyszerű tűzálló tartályokkal, melyeket nem kell a kemencéből kiemelni. 2. A cementáló anyagok teljes kihasználása, amennyiben a gázból csak a tökéletlen tömítéseken kiszivárgó mennyiség vész el, a szénből pedig csak a tényleg karburálásra használtatott mennyiség, a többi pedig folyton újból használható, holott az eddigi cementáló elegyek aránylag rövid idő után hatálytalanok lettek. 3. Az eljárás jóval gyorsabb, minthogy a szén sokkal gyorsabban hatol a tárgyakba.
