51396. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés üreges csövek csatornáinak elzárására masszív födémek előállításánál
való betolás előtt kap. A (8) zárótest rugalmas anyagból, például lemezpapirból vagy bádogból készült lemezből áll és a 2. ábra szerint (9. 10) hasítékokkal bír, míg a 3. ábra szerint a zárótest egyik oldalán (11) szárnyak vagy lábak láthatók, melyek a használat előtt a zárótest síkjából hajlíttatnak ki. Ezek a (11) szárnyak vagy lábak a zárótestnek az illesztésbe való betolásánál a borításra fekszenek és így a zárótest síkjának a borítástól való bizonyos távolságát biztosítják úgy, hogy a (7) vasrúdak a zárótestekre fölhelyezve a borítástól kellő távolságban tartatnak és így a habarcsba rendesen beágyaztatnak. A (11) szárnyak kihajlítása által képződő nyílások egyidejűleg a habarcs rendes befolyását lehetővé teszik. A zárótestnek ez a kiviteli alakja tehát két hatással bír, nevezetesen a csatornákat elzárja és a vasrudaknak az illesztésekbe való rendes beágyazását biztosítja. A (12) zárótest (1. ábra) szintén oly kengyelből áll, mely rugalmasan a csatornák homloknyílásaihoz fekszik. Ebben az esetben azonban nem szomszédos köveknek egymással szembenálló nyílásai záratnak el, hanem mindegyik kengyel egyazon kőnek két végén lévő nyílásait zárja el, amennyiben a kengyel a kő fölött átnyúlik. A zárótestet, ahelyett hogy rugalmasra képezzük ki, egyszerű zárólemez gyanánt is foganatosíthatjuk, mimellett a zárótestnek a kövek homlokoldalaihoz való odaszorítása külön rugalmas testek által történik. A rajz az elzárásnak ezt a kiviteli alakját is föltünteti. Ezeket a zárólemezeket (13) és a zárólemezek odaszorítására szolgáló rugalmas elemeket (14) és (15) jelöli. (14) egy a kövek között lévő illesztésbe behelyezett rugalmas kengyelt, míg (15) egy hasonlóan ható csavarrúgót jelöl. Ahelyett, hogy a rugalmas testet olymódon helyezzük az illesztésekbe a zárólapoknak a kövek homlokoldalaihoz való odaszorítására, hogy a rugalmas test a lemezeket a szomszédos köveknek egymás felé fordított homlokoldalaihoz nj-omja, a köveket egy rugalmas zárótest át is foghatja, mely azután rugalmas kengyel alakjával, vagy az egész követ átfogó rugalmas szalag alakjával bírhat. (16) oly zárótestet jelöl, mely a (8) és (12) zárótestekhez hasonlóan saját rugalmassága által hat. Ez a zárótest szögalakú és két szára rugalmasan széthajlítható. Egy kőnek az egyik szögszárra való fölhelyezésénél a másik szögszár rugalmasan a homlokoldalhoz fekszik és ilymódon a kő homloknyílásait elzárja, A zárótesteket nem csak rugalmasan, hanem rúgóerő nélkül is odaszoríthatjuk a kövek homlokvégeihez. A rajz az eljárásnak ezt a kiviteli alakját is mutatja. (17) egy golyóalakú testet jelöl, meiy egyidejűleg a szomszédos köveknek egymásfelé fordított végnyílásaihoz fekszik. A zárótesteket a csatornák irányában a kövek köré fektetett szalagok vagy szálak is tarthatják a záróhelyzetben, mimellett célszerű a szalagokat vagy szálakat rugalmas anyagból készíteni. A zárótestek végül ragasztóanyag által is fölerősíthetők a kövek homlokoldalaira úgy, hogy a csatornák nyílásai eléjük helyezett lapok által vannak beragasztva, melyek a homlokfölületnek csak egy részét födik be. A találmány különböző kiviteli alakjainak foganatosítása a föntebbiekből önmagától adódik, amennyiben az nincs kifejezetten megadva. A rugalmas (8) zárói estek egyszerű áthajlítás által tólhatók két-két lefektetett kősor között lévő illesztési hézagokba, míg a (12) zárókengyelek a szög alatt elrendezett rugalmas zárólapok széthajiítása után azon kövekre helyezhetők, melyeknek végnyílásai elzárandók. A rugalmas (14) kengyelek illetve a (15) csavarrugók a (13) zárólapok közé helyeztetnek, melyek ebben az esetben valamely alkalmas anyagból, mint lemezpapirból, bádogból, drótszövetböl. agyagból, cementből stb. készíthetők. A (13) zárólapok fogvatartására szolgáló (14) vagy (15) rugalmas elemeket természetesen el is távolíthatjuk, ha már annyi habarcsot helyeztünk az il-NVÜMD41