51392. lajstromszámú szabadalom • Több ollószerűen kapcsolt karból álló és rudakkal alátámasztott napellenző állvány
— 2 múlnak. Az (e) rudak és az (1) karok közönt- égj vagy több (m) rúgó van alkalmazva, melyek az állvány kinyitását megkezdik, amennyiben az állványt a holtponton átviszik és a faltól eltávolítják. Ezen rugók az (e) rudak és (c) karok között is lehetnek alkalmazva és az állványnak öszszecsukásánál függélyes állásba jutnak. Az egész állvány az (a, b, c, d, e>, f) és (l) rudakból áll, melyek egymással csuklósán vannak összekötve. A (b) rudakkal, melyek az (f) rudakon csúszó (g) hüvelyekkel vannak összekötve, a (c) és (d) rudak, ezekkel pedig az (a) rudak állanak csuklós kapcsolatban. A (c) rudak azonkívül még a falhoz erősített (e) és (l) rudakkal is össze vannak kötve. Ha a ponyvát ismert módon a (k) hajtómű segélyével föltekercseljük, s ezáltal egyszersmind az állványt is összecsukjuk, akkor a (d) rudak emelkednek és a (b) karokat úgy forgatják, hogy ezek(g) hüvelyeikkel az (f) rudakon lefelé csúsznak. A rudak és karok úgy vannak továbbá egymással összekötve, hogy az állvány összecsukásánál a (c) karok elől sülyednek, hátul pedig emelkednek, minek következtében valamennyi állványrész szorosan ia falhoz fekszik (2. ábra) és így csak kevés helyet vesznek igénybe. Szabadalmi igények. 1. Több ollószerűen kapcsolt karból álljó és rudakkal alátámasztott napellenzőálívány, melynél a fölső ollókar egy rövid kar segélyével csuklósán van a falhoz erősítve1, az alsó olliókar pedig egy vezetőrúdon hüvely segélyével eltolható, azáltal jellemezve, hogy a, fölső: (c) ollókarhoz csukljósan erősített (e) támasztórúdnak alsó, a falhoz erősített forgáspontja nyitott., vagyis kifeszített, ellenzőnél a vízszintes (b) ollókarnak (g) tolókahüvelye alatt fekszik. 2. Az 1. alatt igényelt nap ellenző állíványnak egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy az (e) támasztórudak a (c, 1) karokkal egy vagy több húzórúgó által vannak összekötve. (1 rajzlap melléklettől.) KALLAS «fcS2VÉNf TÁRSASÁG NYOMDÁJA BLOVP*«T«r nyomda