51378. lajstromszámú szabadalom • Ellenállás-berendezés villamos áramok számára

nálása mellett vízmedencék vagy vízfolyá­sok alkalmazása az ellenállástest alatt vagy más megfelelő részein. A leírt szerkezetű ellenállástestek a kí­sérletek szerint durva szerkezetük miatt igen nagy igénybevételt bírnak el. A nagy kapacitás részben abból következik, hogy a permetezésre vagy a nedvesség föntartá­­sára használt víz teljesen vagy részben elgözölögtethető úgy. hogy a bevezetett elektromos energiát a víznek nagy elgőzöl­­gési melege fölemészti. Ily módon elérhető, hogy egyenletes ellenállás mellett az ösz­­szes hozzávezetett víz elgőzölög. Ugyan­azon ellenállás azonban önműködően vál­tozóra is képezhető ki és így különleges hatásokra alkalmazható. Ha ugyanis az egyenletes permetezést úgy állítjuk be, hogy a kezdetben egyenletesen nedves ellenállás testen átmenő áram 'az időegy­ségben több vizet lenne képes elgőzölög­­tetni mint amennyit hozzávezetünk, akkor ha fölülről történő permetezést tételezünk föl. az ellenállástestben lefelé fokozatosan szárazabb rétegek képződnek, melyek leg­alul teljesen szárazak úgy, hogy itt a faj­lagos ellenállás igen naggyá lesz és a:; áram annak arányában kicsire csökken. Ily módon tehát módunkban van a kezdetben bizonyos értékre beállított áramot ennek saját hatása folytán fokozatosan egy tetsző­legesen kis értékre csökkenteni. Az ismertetett ellenállástestek permete­zéséhez és általában nedvesen tartásához rendesen közönséges víz alkalmazható, azonban bizonyos körülmények között más folyadék is, nevezetesen vizes oldatok is al­kalmazhatók. Szabadalmi igények. 1. Ellenállásberendezés elektromos áramok részére kőzetből alkotott ellenállástesttel, jellemezve az ellenállástestnek folytono­san egyenlő mértékű permetezése vagy nedvesítése által. 2. Az 1. igény szerinti berendezés jelle­mezve, egy darabból készült tömb, oszlop vagy csőalakú ellenállástest által. 3. Az 1. igény szerinti berendezés jelle­mezve szabályos vagy szabálytalan és kötőanyaggal összetartott darabokból készült ellenállástest által (falazat vagy beton). 4. Az 1. igény szerinti berendezés jelle­mezve megfelelő alakban összetartott kőtörmelékrakásból álló ellenállástest által. 5. Az 1—4. terjedő igénypontok szerinti be­rendezés jellemezve, egy oly módon szabályozott permetezés vagy nedvesítés által, hogy a kezdetben föllépő áram az időegység alatt a bevezetett folyadéknál többet párologtat el úgy, hogy az áram hatása következtében képződő száraz­­rétegek folytán az ellenállás fokozato­san egy bizonyos értékig növekszik. OAÍ.LA8 ÁS*SKBÍQ .ÍYOMDAjA nix KPEr TE*

Next

/
Thumbnails
Contents