51355. lajstromszámú szabadalom • Újítás vasúti járművek kerekein

hátsó kerekek profiljai kifelé divergálnak, a belső kerekek ellenben a pályatest ten­gelye felé konvergálnak. A 2. ábrából kitűnik, hogy az egyenes vonalú pályán a kerékpárok egyenlő nagy­ságú futókörökön mozognak, az ívekbe való betorkolásnál azonban a mellső kerekek futókörei a külső íven, középső kerekei pe­dig mindkét íven megváltoznak. Ezen okból a kerekeket, ill. a kerékab­roncsokat is különféleképpen kell alakítani és nem mint jelenleg, valamennyit egyen­lően, hanem a kerékátmérők és a kerék­távolságok figyelembe vételével a mellső i és a hátsó kerekeket az ívhosszúság ará- | nyában kifelé, a középső kerekeket ellen- ! ben a pályatengelye felé összefutóan keli kiképezni. Ezen alakításnál valamennyi kerék a külső köríven nagyobb, a belső köríven ki­sebb futókörökön mozog és különböző ív­hosszúságokat egyenletesen gördülve fut­ják be. Szabadalmi igény. Újítás vasúti járművek kerekein, jellemezve azáltal, hogy a mellső és hátsó kerekek a nyombŐYülés és a görbületi sugárszá­mítás alapján kifelé, a középső kerekek ellenben ugyanazon arányban, de a pályatengelye felé összefutóan vannak kiképezve. (1 rajzlap melléklettel.) NW3MD4 •ALLA8 Ré8ZVÉNYTÁK8A8Áa NYOMOÁJA aUOAPfcöTB*-

Next

/
Thumbnails
Contents