51347. lajstromszámú szabadalom • Koronakalapács

megfelelő más (7) furatba helyezzük úgy, hogy az egész szerszám ki lesz használ­ható. A jelen találmány szerinti kalapácsnak elő­nye az eddigiekkel szemben úgy a szerszám­nak előállítási módjában, mint a kopás utáni gyakori élesítés egyszerűségében áll. Az egyes lamellákat ugyanis külön-külön éle­síthetjük úgy, miáltal egyirányban haladó barázdákat nyerünk. Ezt kovetőleg a la­mellákat egymásra rakjuk, a (4) kengyele­ket ráhelyezzük a lamellákra, az (5) csavaro­kat meghúzzuk és az előbbi barázdákra merőleges irányú barázdákat már az össze­rakott szerszámon vágjuk, mely célra a szélső lamellákon megfelelő távolságban, kétoldalt (8) hornyokat képezünk ki, me­lyekben a reszelő már az első húzásnál is pontosan beilleszthető és jó fölfekvést nyer. A szerszám kopása után szükséges élesítés­nél hasonlóképen járunk el. A rajzban föltüntetett foganatosítási alak­nál a (6) csapok sajtolással vannak előál­lítva, magukból a lamellákból és ezen ki­­sajtolás által keletkeznek a csapok fölött a csaplyukak is. Szerkezeti részleteiben a találmány tárgya sokféleképpen módosítható anélkül, hogy a találmány lényege ezáltal változást szen­vedne. \ Szabadalmi igények. 1. Koronakalapács, jellemezve több egymás fölött elrendezett, kétoldalt kiélezett, rögzített lamella által. 2. Az 1. alatti igényben védett szerszám­nak egy foganatosítási alakja, jelle­mezve azáltal, hogy az egyes lamellák csapokkal és csaplyukakkal vannak hossz­irányban való elcsúszás ellen, csavarok­kal meghúzható kengyelekkel pedig el­fő rgáa ellen biztosítva. 3. Az 1—2. alatti igényben védett szer­számnak egy foganatosítási alakja, jelle­mezve azáltal, hogy a csapok a lamel­lákból ki vannak sajtolva, míg a csap­lyukak sajtolás által keletkezett ürös terek által képződnek. 4. Az 1—3. alatti igényben védett szer­számnak egy foganatosítási alakja, jel­lemezve a szerszám legalsó lamelláján elrendezett csap és a szerszámtartó ki­képezett több furat által a szerszám utánaállítása céljából. 5. Az 1—4. alatti igényben védett szer­számnak egy foganatosítási alakja, jel­lemezve a szélső lamellákon elrendezett, az élesítő szerszám vezetésére szolgáló hornyok által. (t rajzlap melléklettel.) NY0MD4H PAU.A8 ^Éarvé.V<TÁP8AaÁO NYOMOAJA BUOA^CflTEK

Next

/
Thumbnails
Contents