51346. lajstromszámú szabadalom • Életmentőkészülék tűzveszély esetére
A mentőkosár maga állhat egy (g) alaprészből, mely fölött számos erős huzalból vagy nádból készült (h) keret van elrendezve, melyeket vászonnal vagy szövettel egyesíthetünk úgy, hogy a kosárnak ezen része harmonikaszerűen kihúzható, ill. összenyomható. A (k) horgot a (g) kosárra (j) láncszemek kötik össze, melyek a (h) kereteknek harmonikaszerű összenyomódását nem gátolják, azonban használat közben a (h) kereteket egymástól távoltartják, miáltal a kosár mélyebb lesz és a benne ülő kiesése megakadályoztatik. A találmány működési módja és használata az eddigiek alapján a következő: A lakóházak minden lakásának legalább egy-egy ablaka el van látva a 2. ábrán részletezett berendezéssel, mely rendes körülmények között az ott föltüntetett helyzetet foglalja el. Ezen kívül minden házban egy vagy két mentőkosár van, melyek föltűnő, mindenki által hozzáférhetően kell, hogy elrendezve legyenek. Tűz esetén a lakásban rekedt eg3'én a (b') födelet eltávolítja, az (e) csigákat 3. ábra szerinti helyzetbe kifordítja és az (f) kötélvégeket az emeletről ledobja, miáltal az (f) kötelek az 1. ábrán pontozottan föltiintetet helyzetet foglalják el azután a lent lévők, kiket esetleg ugyancsak az ablakkeret üregében elhelyezett sippal tesznek erre figyelmessé, a kosár (k) horgait a kötelek (f) végeibe beakasztják és a kötelek (f") végeit lefelé húzva a kosarat az 1. ábrán föltüntetett módon fölhúzzák mindaddig, míg az az ablakhoz fölér. A megmentendő egyén, ekkor a kosárba lép és az (1) zászlóval, mely minden kosáron rajta van, jelt ad, hogy a kosár lebocsátható. A kosár belsejében esetleg külön kötelek is lehetnek megerősítve, melyeknél fogva a benn lévő egyén fogódzhatik, hogy szállítás közben ki ne bukjon. Mentőkosár elegendő, ha egy, kettő van minden házban, mivel tűzvész esetén igénybe vehetők a szomszéd házban lévő mentőkosarak. Lényeges természetesen, hogy az egész városban az összes mentőkészülékek egyöntetűen legyenek kiképezve, hogy bármelyik kosár bárhová alkalmazható legyen. Jelen találmány az ismertetett kiviteltől számos eltéréssel készíthető anélkül, hogy ezáltal lényegében változást szenvedne. Szabadalmi igények. 1. Életmentő készülék tűzvész esetére, jellemezve azáltal, hogy az ablakkeretnek megfelelően kiképezett üregében csigák vannak a fal külső oldalára kiforgathatóan elrendezve, mely csigákat külön-külön végén hurokkal ellátott hosszú kötél vesz körül azon célból, hogy tűzvész esetén a csigáknak kifordítása és a szabad kötélvégeknek ledobása által az ablak színéig a kötél füleibe beakasztott mentőkosár legyen fölhúzható, melynek segélyével a veszélyben lévő egyén biztosan a földre érkezhetik. 2. Az 1. alatt -igényelt készülék kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy az (e) csigákat tartó (d) karok a ház falazatában megerősített (c) tengely körül elforgathatóan vannak megerősítve. 3. Az 1. alatt igényelt mentőkészülékhez tartozó mentőkosár, jellemezve azáltal, hogy az egy szilárd alsó fenékrészből és e fölött elrendezett számos keretből áll, melyek harmonikaszerűen vászonnal vagy hasonlóval vannak összeerősítve azon célból, hogy a kosár kis helyre elhelyezhető legyen. (1 rajzlap melléklettel.) ; 3 l’allas részvénytársaság nyomdája Budapesten. NVQMD4HII