51321. lajstromszámú szabadalom • Biztonsági lakat

csapágyban van ágyazva, másik vége pedig csavarorsónak van kiképezve és a fix (n") csavaranyába csavarodik. Ugyancsak az (m) tengelyen iil az (o) fogaskerék, mely (o', p') fogaskerekek közvetítésével (q) fogaskerék­kel kapcsolódik, mely viszont (q") pecekkel bír, mely az (r) tárcsa (r") karnyúlványával működik együtt. Ha az (r) tárcsa forgásaközben a (q") pecket elforgatjuk, úgy ezáltal vég­eredményben az (n) orsó belecsavarodik az (n") anyába, miáltal az (n) orsó nyíl irányá­ban elmozog és az (m'j kilincsvéget ki­lengeti. Az (r) tárcsa (s, s') fogaskerék áttétellel az (s"j tengellyel kapcsolódik, mely tenge­lyen két a rajzon föl nem tüntetett csa­vart rúgó van elrendezve, melyek külön­­külön az óramüveknél hasonló módon (t, t, u. u) fogaskerekek közbeiktatásával egy­­egy (u') akasztókerékkel állnak kapcsolat­ban, melyekkel a (w') csap körül kileng­hető (w) akasztókilincsek működnek együtt. A (w) kilincsek föl nem tüntetett rúgó ha­tására az (u') kerekek fogazásába igyeksze­nek belekapaszkodni, másfelől pedig együtt­működnek a (v) tárcsa (v") peckeivel, me­lyek a (w) kilincseket váltakozva kilengetik Az elrendezés olyan, hogy midőn az egyik (\v) kilincs az egyik (u') kerékkel kapcsoló­dik. ugyanakkor a másik (w) kilincs ki van kapcsolva úgy, hogy az (u'j kerék szaba­don foroghat. A (v) kerék bármilyen rend­szerű időóraműről nyerheti hajtását úgy, hogy állandó, egyenletes forgásban van és a (w) kilincs aket állandóan működteti, miál­tal a (v'j kerekek az (s") tengelyen lévő rugók hatására lassan forognak, egyidejű­leg pedig az (r) tárcsa is lassú forgást végez. A (v) tárcsát hajtó óramű (z) jelzőtárcsá­val áll kapcsolatban, mely az (a) zár külső oldalán van és az óra rúgójának felhúzá­sakor elforog és az (y) mutató által meg­mutatja (3. ábra) hogy hány óra múlva fog az óramű lejárni. A készülék működési módja az eddigiek alapján a következő: A lakatnak 3. ábra szerinti nyitott hely­zetében a (v) tárcsát hajtó óraművet mind­addig fölhúzzuk míg a (z) tárcsa a kívánt időt jelzi, t. i. azt az időt, amelynek elteltével a lakatot ismét ki akarjuk nyitni. A lakatot ez­után vagy pedig ezelőtt kulccsal bezárjuk és a (b) burkolatot reá toljuk. Előzőleg föl­húzandó az (i) és (s") tengelyeken lévő rúgó szerkezete is, miáltal az (r") kar a q") pecektől lehetőleg messze helyezkedik el. A (q") pecek pedig annyira visszafor­gatandó, hogy az (n') kilincs (k) kilincske­rékkel kapcsolódjék. A (v) tárcsa az időóramű egyenletes já­rása folytán szintén egyenletesen körül fo­rog és fölváltva működteti a (w) kilincse­ket. Az előre meghatározott idő elteltével a (v) tárcsa megáll, miáltal az egyik (w kilincs kikapcsolt helyzetében marad és az (s") tengelyen lévő egyik rúgómű megin­dul és az (r) tárcsát körülforgatja, miáltal annak (r") karja a (q) tárcsa (q") peckébe akad és végeredményben az (m') kilincsvéget ki­kapcsolja, ezáltal megindul az (i) tengelyen lévő rúgómű és a (h') bütyköt elforgatja, miáltal az (e) kar (q) rúgó hatására elmo­zog, az (e"j kilincs kikapcsolódik a (c') horogból és a (b) burkolat a lakat testé­ről lehúzható. Ennek megtörténtével a lakat a szabaddá váltkulcslyukon át kinyit­ható. Jelen találmány az ismertetett kiviteltől számos eltéréssel készíthető anélkül, hogy ezáltal lényegében változást szenvedne. Szabadalmi igények. 1. Biztonsági lakat, jellemezve egy a lakat testére reáhúzható és a lakat kulcsnyí­lását elfödő burkolat által, melynek a lakat testébe benyúló (c') horogszerű nyúlványa a lakat belsejében elrende­zett és időóraművel kapcsolatos (e") ki­linccsel működik együtt azon célból, hogy a burkolatnak a lakat testére való reáhúzása után az helyzetében ön­működően rögzítődjék és csakis az idő­óramű lejárása után legyen ismét eltáz volítható. 2. Az 1. alatt igényelt lakat kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a (b) burkolat lehúzását akadályozó (e") kilincs (g) NVDMD4H

Next

/
Thumbnails
Contents