51307. lajstromszámú szabadalom • Készülék a gördülő járműveknél az előrehaladáshoz szükséges energia csökkentésére
— 3 két (f, f) emeltyű közül az egyik a hozzája ( tartozó részekkel együtt elhagyható. Szabadalmi igények. 1. Készülék a gördülő járműveknél az előrehaladáshoz szükséges energia csökkentésére, jellemezve egy vagy két egyenlőtlenkarú és az utóbbi esetben a csapágyhoz szimmetrikusan elrendezett, mindenkor a haladási irányhoz képest működésre kerülő emeltyű által, mely emeltyűk a tehernyomást fölveszik és a kocsitengelynek a haladási irányhoz képest a tengely középsíkja előtt fekvő kerületi pontjára viszik át úgy, hogy e tehernyomásnak egy része érintőleges erő gyanánt hat a tengelyre, illetve az ezzel összekötött kocsikerékre és pedig az utóbbinak gördülőmozgása értelmében. I 2. Az 1. igénypont szerinti készülék kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy az egyenlőtlenkarú emeltyűk mindegyikének egyik vége a kocsiszekrény által tartott csuklós tagokon és pedig az ezeken áthatoló csapok segélyével van megtámasztva és az emeltyűk hosszabbik karja lefelé nyúló toldattal bír úgy, hogy a hajtott kocsitengelynek az elősietés következtében föllépő, a kocsiszekrény felé való eltolódása vagy a vontatott kocsiszekrénynek a kocsitengelyhez képest való előresietése a lökésszerűen működő tehernyomásnak a két emeltyűről ezeknek csak egyikére való átvitelét eszközli, mely utóbbi az öszszegeződő impulzusok által a csapágyat lengetni igyekszik, és a lengést az az emeltyűtoldat határolja, amelyhez a csapágy az elforgatásnál hozzányomul. (1 rajzlap melléklettel.) Palla? részvénytársaság nyomdája Budapesten.