51295. lajstromszámú szabadalom • Eljárás főtt burgonyának héjától való megszabadítására, illetve a burgonya belének héjmentes nyerésére

centrifugába bocsátjuk, amelyből héjától megszabadított pép alakjában kerül ki. így kis üzemeknél, vendéglőkben, nagyobb ház­tartásokban és kisebb sütőmühelyekben is célszerűen felhasználható e találmány. Nagy üzemeknél természetszerűleg a fő­zést gőzzel eszközöljük és az így megfőtt burgonyát kezeljük a fönti módon. Amennyiben olyan héjmentes burgonya­pépre volna szükség, amely hígabb, nagyon természetes, hogy abban az esetben a bur­gonya valamely folyékony közegben is össze­törhető és így bocsátandó a centrifugába. A találmány szerinti eljárással igen rövid idő alatt nagy mennyiségű burgonyát lehet földolgozni, a hygiéna legszigorúbb köve­­telménj'einek betartása mellett. Az emberi kéznek egyáltalában hozzá sem kell nyúlnia a megfőtt burgonyához, illetve a belőle ké­szült péphez. Ez olyan előn^ az élelmiszerek előállításánál, amelyet figyelmen kívül hagyni 1 sehol sem volna megengedhető. ! Szabadalmi igények. 1. Eljárás főtt burgonyának héjától való megszabadítására, illetve a burgonya be­lének héjmentes nyerésére olyan pép alakjában, amely különösen élelmiszerek előállítására, de egyéb célokra is alkal­mas. azáltal jellemezve, hogy héjastól főtt burgonyát egészben vagy szétzúzva, centrifugálásnak vetjük alá, miáltal a héj a béltől elválasztatik, utóbbi a centri­fugális erő folytán a centrifuga dobján áttöretik, a héj pedig a centrifugában visszamarad. 2. Az 1. alatt igényelt eljárás egy fogaim - tosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a szétzúzott burgonyát a centrifugába való bocsátás előtt valamely, a kitűzött célnak megfelelő folyadékkal fölhígítjuk. 3. A 2. alatt igényelt eljárás egy fogana­­tosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a burgonyát magában a hígításra szol­gáló folyadékban zúzzuk szét. Pallris részvcDytnrsflsftg nyomdája Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents