51286. lajstromszámú szabadalom • Gép talpfák kapcsolására és fúrására

csoló tengelyt forgatja, mely a (13) csap­ágyakban van ágyazva és a kapacsoló szer­számok befogására szolgáló (15) fejeket hordja. A (2) haránttartóra (3. ábra) szerelt (17) csapágyakban a (18) áttételi tengely van ágyazva (2. ábra), mely a fölékelt (19) és a két laza (20, 21) szíjkorongot hordja; ezen korongok az (56) nyitott és az (57) keresztezett szíj segélyével a (11, 12) szíj­dobok felől hajthatók úgy, hogy aszerint, amint mindkét szíjat a laza korongokon vagy pedig a nyitott, ill. keresztezett szíjat a fölékelt (19) korongon hagyjuk futni, az ezt hordó (18) tengely nyugalomban van, ill. az egyik vagy másik irányban forog. A (18) tengelj- már most csavar és csavar­kerekek segélyével a (22 és 23) csapágyak­ban ágyazott, a (25) fúrókat hordó (24) ten­gelyeket hajtja és egyúttal a (26) tengely (3. ábra) és kupkerekek közvetítésével a (29) csavarorsót is forgatja, mely a (27, 28) csapágyakban van ágyazva és a talpfa föl­vételére szolgáló kocsi mozgatására szolgál. Ezen kocsi a (30) keretből (2. ábra) áll, mely a (31) kerekekkel a (32) sineken (3. ábra) eltolható és a két (34) talpfatartót hordja, melyeknek (35) görgőin a gép egyik vége felől betolt (S) talpfa nyugszik. A kocsi­kereten továbbá két (36) tartó között két (37, 38) tengely van forgathatóan ágyazva, melyekre a (41) sínekkel egymáshoz kap­csolt (39, 40) karok vannak ráékelve, míg a (37) tengely még a fölfelé nyúló (42) kart hordja. Ez utóbbi, villás végével, a (29) csavarorsóra rácsavarolt (43) csavar­anyát fogja közre, mely a csavarorsó for­gási iránya szerint be- vagy kifelé tolódik és ekkor a (42) kar közvetítésével a (37) tengelyt elforgatva, a (39, 40) karokat az egyik vagy másik irányban kilendíti, minek következtében a (41) sinek az (S) talpfához szorulnak, ill. ezt szabaddá teszik. Hogy ezen szerkezet a leírt módon mű­ködjék, ahhoz szükséges, hogy a (29) csavar­orsó forgásának kezdetén a talpfa fölvéte­lére szolgáló kocsi mindaddig nyugalomban maradjon, míg a (41) sinek a kellő erővel sl talpfához nem szorultak; viszont a moz­gás reverzálásánál előbb a kocsinak kell mozgásba jönnie és csak ezen mozgás be­fejeztével szabad a (41) síneknek megemel­­kedniok. Ezt elérendő, a leírt szerkezetbe a megfelelő feszültséggel bíró (44) rúgó van beiktatva, mely egyik végével a (43) csavar­anyához, másik végével pedig a kocsinak hátsó haránttartójához szorul és ekként a (43) csavaranyára nyomást gyakorolva, biz­tosítja a (41) síneknek a talpfához való hozzászorulását. A kocsinak és a fúróknak automatikus megállítására a következő szerkezet szolgál. A (43) csavaranya fölső oldalán (2. ábra) a (45) csap van elrendezve és erre a (46) tolórúd van rászerelve, melynek másik vége a (47) emeltyű végén kiképezett gyűrűben vezetődik. Ezen emeltyű a (48) csapágyban ágyazott (49) tengelyre van ráékelve, mely egy, az (53) emeltyű segélyével (1. ábra) kézzel is működtethető (51) szíjtolóval össze­kapcsolt (50) kart (2, ábra) hord. A (46) tolórúd, a beállítható (54, 55) ütközőkkel bír, melyek közül az egyik a kocsi előre­­mozgásának, a másik pedig a kocsi vissza­­mozgásának végén a (47) emeltyűbe ütkö­zik, amikor is ezen emeltyű elforgattatván, az (50) kar a (19) korongon futó (56) vagy (57) szíjat az (51) szíjtoló segélyével a (20), ill. (21) laza korongra tolja, minek követ­keztében a (18) tengely és ezzel együtt a kocsit és a fúrókat hajtó szerkezet nyuga­lomba jön. A gép továbbá a megmunkált talpfának önműködő kitolását eszközlő, következő el­rendezésű szerkezettel van ellátva. A (7) főtengely (1. ábra) az (58) korong és az (59) szíj segélyével a (60) korongot hajtja, mely a (61) tengelyre (3. ábra) van ráékelve. Ez utóbbinak egyik vége a (63) konzolban az oldalas (65) csapok körül föl­vagy lefelé lendíthető (62) csapágycsészé­ben, másik vége pedig a (64) karnak végé­ben van ágyazva úgy, hogy a (61) tengely a (64) karnak megemelése, ill. sülyesztése által megemelhető vagy sülyeszthető, amikor is a (61) tengelyre ékelt, rovátkolt palástú (69) menesztöhenger az (S) talpfával érint­kezésbe, ill. érintkezésen kívül jut. A (64)

Next

/
Thumbnails
Contents