51278. lajstromszámú szabadalom • Újítás magánjáró lokomobilokon vagy közúti és gőzekelokomobilokon
Midőn a (jl) járókerékből az összekötő (0) csapszöget kihúzzuk, az esetben (jl) járókerék ki van kapcsolva s ekkor a mozdony éles kanyarulatokba is haladhat és egyben haladás közben fékezhető. Mindkét (jl, j2) járókerékből kihúzva az (00) összekötő csapszögeket és a közlőművet bekapcsolva a járókerekek nem forognak, de az (m) kötéldob forgásba jut, mert az (1) fékkoronggal és (i2) fogaskerékkel egyesítve van. Ez esetben az (m) kötéldobra fölgombolyított kötél segélyével valamely tárgyat helyéből kimozdíthatunk, vagy a géphez húzhatunk, közben ha szükséges fékezhetünk is. (il, i2) és (hh) fogaskerekek fogazásai (nn) burkolattal körülvéve a sártól és piszoktól megóvhatok. Dacára annak, hogy csak három tengely van alkalmazva, mégis nagy az áttétel, mivel a járókeréktengely átmérőjét teljesen kihasználva, a járókerékben nagymérőjú fogaskerék van elhelyezve, mely az (n) burkolat által por és sármentes. Szemben a négy tengelyű mozdonyokkal, megtakarítunk egy tengelyt, 4 drb csapágyat és utóbbiak olajozását, megtakarítjuk továbbá a teljes vezérmű állítószerkezetet, ami maga után vonja a gép egyszerű kezelhetőséget, valamint annak olcsóbb előállíthatását. A közlőmű ily elrendezése megengedi, hogy a mozdony bármely legalacsonyabb pontja, mely úti egyenetlenségekbe ütközhetik, magasabbra hozható úgy, hogy 400— 500 mm.-nyi gépsülyedés mellett sem fog valamely alkatrész a sárba kerülni. A járókeréktengely nem forog, ennélfogva a fogaskerék, illetve a járókerék által elcsavarásra igénybe véve nincs, tehát ezen tengely kisebb átmérőjű lehet. Mellőzhető továbbá 2 drb járókeréktengely csapágy és 2 drb olajozó, amennyiben nem forgótengelyről lévén szó, elegendő (2) a tengely megfogására szolgáló tengelytartó. Jelen esetben továbbá a járókeréktengely egyszersmind az alváz vagy oldallemez biztos merevítéséül is szolgál. Ezen közlőmű alkalmazása mellett, amenynyiben két fogaskerék a járókerékben alkalmaztatik, lehetséges az, hogy nagyobb átmérőjű hengerkazán és szélesebb tűzszekrényt alkalmazhatunk anélkül, hogy ez szemben a többi közúti mozdonyokkal, a nyomtávot megnagyobbítaná. Normális nyomtáv mellett, a föntebbiek szerint alkalmazható, nagyobb átmérőjű hengerkazán a gőzteret nagyobbítja, miáltal száraz gőzt vezethetünk a gőzhengerbe. A száraz gőz pedig az üzemet gazdaságosabbá teszi, vagyis szénmegtakarítást eredményez. A nagj’obb gőztér, tekintettel a közúti mozdonyoknál előforduló vízhullámzásokra, ez utóbbiaknál különös fontossággal bír. A találmány tárgyát képező közlőműnek gőzekemozdouynáí való alkalmazása által elkerüljük az eke áthúzás előtti eddig használt kombinált kapcsolási kezelést. Ugyanis a találmány tárgyát képező közlőművel fölszerelt gőzekemozdonynál a gőzgép üresen jár (közlőmű ki van iktatva) és ekkor kapcsolandó be a kötéldob. Az eddigi két gépes gőzekemozdonyoknál az eke áthúzása előtt először a forgásiránynak megfelelő kulisszabeállítás történik, utána a gőzgép indítása és csak ezekután következik megfelelő emeltyű segélyével a kötéldob bekapcsolása. Rátérve még a fogaskerekek fogainak kopására, amennyiben két oldalas erőátadás van alkalmazva nyilvánvaló, hogy a fognyomás kisebb, tehát a fogak tartósabbak lesznek, mint ott, ahol egyoldalas erőátadás van. Szabadalmi igények. 1. Újítás magajáró lokomobilokon vagy közúti és gőzekelokomotivokon, jellemezve azáltal, hogy (1) alacsonynyomású gőzhengert (18) és (19) gőzvezető csatornák kötik össze a (2) magasnyomású hengerrrel, a magasnyomású hengert viszont (12) és (13) gőzvezető csatornák kötik össze a (3) gőzkamrával vagy vezérműazekrénnyel s amellett még a magasnyomású hengerhez tartozó (16) forgattyú az alacsonynyomású henger forgattyújáuak előre sietve, ezen két forgattyú egymáshoz képest oly (S) szög alatt I van elrendezve, mely ($) szögnek nagyságát az szabja meg, hogy akkor, amikor a magasnyomású henger dugattyúja a normális töltésnek megfelelő löket útját megtette, akkor az alacsonynyomású henger löketének végére ér, a magasnyomású henger dugattyúja ekkor a (18) illetőleg (19) csatornákat nyitja és a gőznek a magasnyomású hengerből az alacsonynyomású hengerbe való beömiését eszközli és a magasnyomású henger melletti vezérmű a fáradt gőzt az alacsony- és magasnyomású hengerből együttesen és egyidejűleg ömleszti ki. Újítás magajáró lokomobilokon vagy közúti és gőzekelokomotivokon, jellemezve az (A) forgattyús főtengelyen lazán elrendezett (e) fogaskerék által, melynek (el) kapcsoló fölülete a (A) forgattyús főtengelyre ékelt (f) kapcsoló toldattal való kapcsolása által a lokomobil vagy lokomotív az (A) forgattyús főtengely forgási irányának megfelelő haladásba jön, ellenben (e2) kapcsoló fölületnek a (d) laza kúpkerék (dl) kapcsoló fölületével való kapcsolása esetén a lokomobil vagy lokomotív (A) főtengely forgási irán37ával ellenkező irányú haladásba jő, az (e) fogaskeréknek középállásában pedig a közlőmű ki van iktatva. 3. A 2-ik igénypontban védett berendezés, jellemezve (m) kötéldobnak a járókerékkel összekötött fogáskerék általi egyesítése által úgy, hogyha mindkét (jl, j2) járókeréknek az (il, i2) fogaskerekekkel való összekötését megszüntetjük, akkor a kötéldob a fogaskerékkel együtt lazán forog és arra használható, hogy kötélsegélyével valamely tárgyat helyéből kimozdíthassunk vagy a gép felé. húzhassunk. v2 rajzlap melléklettel.) RÉSZVÉNYTÁ.RSA8.' NYOMDAJ* BWOAPE6TBN