51256. lajstromszámú szabadalom • Vízemelőberendezés mély kutak számára

nak a vízből való kiemelkedésekor a (v) j szelep elzáródik, minek következtében a víz nem folyhat ki a vödör alsó nyílásán, mivel a légnyomás által ebben megakadá­­lyoztatik. Ha most a vízzel telt vödör ad­dig emelkedik fölfelé, míg csak a (v) sze­lep rúdjával összekötött (n) emelő szabad vége a (d) ütközőbe nem akad, akkor a szelep megnyílik és a víz a harang alsó nyílásából az (f) födőlapra, erről pedig a kifolyató csőbe ömlik. A kötéltárcsát már most ellenkező irányba forgatva, a kiürült vödör lesülyed és ismét megtelik, a másik pedig fölemelkedik és tartalmát önműkö­dően kiönti. A berendezés szerkezeti részletei termé­szetesen a találmány lényegének érintése nélkül módosíthatók. I Szabadalmi igények. 1. Vízemelő berendezés mély kutak szá­mára, jellemezve oly vödrök alkalma­zása által, melyekben a víz a külső légnyomás által tartatik meg a fölhú­zás alkalmával. 2. Az 1. igénypontban védett vízemelő be­rendezésnek egy kiviteli alakja, jelle­mezve azáltal, hogy a harangalakú vö­dör fölső részében úszóval ellátott sze­leppel van ellátva, mely a vödörnek a vízbe bemerülésénél önműködően meg­nyílik, kiemelkedésénél ellenben elzáró­dik, mimellett ez a szelep eg}T emelő­vel is össze van kötve, amely a szele­pet a vödörnek bizonyos magasságra való emelkedésekor egy ütközővel való érintkezése folytán a vödör kiürítése céljából megnyitja. (1 rajzlap melléklettel.) » ALI AB RÉSZVÉNY TARSASÁO NYOMDÁJA Bl'DAPES Ttt* NYOMD/

Next

/
Thumbnails
Contents