51217. lajstromszámú szabadalom • Vasúti kocsikapcsoló

ható. Ezen elforgatás alkalmával a (dl) köröm az (a) rúd Ib) körméből kikapcsoló­dik és egyidejűleg a bütyök alakjában ki- : képezett (d2) emelőkar az (al) rúd (bl) körmébe kapaszkodó (c) körömhöz nyomó­dik és ennek folytán a (d) emelőt az (e) csap körül elforgatja (3. ábra). A (dl) emelőnek a (cl) köröm fölszaba­dítása céljából való működtetése tehát a(c) ellenköröm által létesített kapcsolást is önműködően megszünteti. A körmöket a kocsik szétkapcsolása után tetszőleges rúgószerkezetek a kapcsolásra kész hely­zetbe vezetik vissza úgy, hogy két kocsi összetolása alkalmával a külső oldalukon legömbölyített (b, bl) körmök az ugyancsak legömbölyített (cl, c) körmökhöz ütköznek és a (dl, d) emelőket az ezekre ható rugók ellenében annyira félretolják, hogy a (b, cl) és (bl, c) körömpárok egymásba kapaszr kodhatnak. A körmök önműködő összekapcsolását lé­tesítő és a (d, dl) emelőkre ható rugókat célszerű az (e, el) forgáscsapok köré gön­gyölni és azokon kellően megtámasztani. Megjegyzendő, hogy a föntiekben ismer­tetett kiviteli alak szerkezete és az egyes részek méretezése a szükséghez képest vál­tozhat anélkül, hogy ezen módosítások a találmány keretén kívül esnének. S zabadalmi igény. Vasúti kocsikapcsoló, jellemezve azáltal, hogy az ütközőkét helyettesítő és a ko­csik homlokvégein nyomással és húzás­sal szemben engedékenyen ágyazott (a, al) kapcsoló rudak ellentétes irányokba néző, vízszintes (b, bl) körmökben vég­ződnek és a kapcsoló rudakra, függé­lyes (e, el) csapok segélyével (d, dl) kétkarú emelők vannak forgathatóan ágyazva, melyeknek egyik karja a (bl, b) körmökbe kapaszkodó (c, cl) köröm gya­nánt, másik karja pedig bütyök gyanánt van kiképezve oly módon, hogy a rúgóha­tás alatt álló emelők valamelyikének a kocsi oldaláról történő elforgatása al­kalmával nemcsak a megfelelő kapcsoló rúd körme, hanem a másik kapcsoló rúd körme is „.önműködően fölszabadul. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten. NYOMDAI

Next

/
Thumbnails
Contents