51216. lajstromszámú szabadalom • Eljárás nitrogénoxydul (N2O) és nitrogénoxyd (NO) előállítására
álló keveréket szorítunk a tartályba. Az (a) eső vége lapos (c) szájnyílások koszorú- j jától van övezve, melyek acetylént vezetnek be és szintén lapos (d) szájnyílások külső koszorújából tiszta oxigén áramlik be. A (b) tartályban a kísérletek által megállapított helyen egy hűtőberendezés van alkalmazva, mely lényegileg végén zárt szögletalakú (f) esőből áll. Ezen (f) csőbe, erős nyomás alatt hideg vizet préselünk, mely tinóm lyuksorokon át egymást keresztező sűrű sugarakban ömlik ki. A nyert N30 a (g) csövön át a gazometerbe jut, a folyadék a (li) hydraulikus záron át távozhatik el. Ha a hűtéshez oly folyadékokat használunk, melyek az N20-t kötik, úgy iparilag és mezőgazdaságilag értékesíthető nitrogénvegyületeket nyerünk, melyek részben meg nincsenek kellőképpen kikutatva. A nyert NoO-t a gázok folyósítására szolgáló ismeretes módokon folyadékká alakíthatjuk át. mely szénhydrogénekkel pl. petro| leummal keverve, igen erős veszély nélkül i szállítható robbanó anyagot szolgáltat. A hűtési helyet a láng irányában meszszebb helyezhetjük és ilyképen ismét egy gyakorlatilag meghatározható helyet kapunk, melynél a nitrogénoxyd NO maximuma nyerhető. Lehet már kezdettől fogva N20 és oxigén keverékét hevíteni, melynek lángjában NO nyerésére alkalmas válaszpont határozható meg. S zabadalmi igények. 1. Eljárás nitrogénoxydul (N,0) előállítására, azáltal jellemezve, hogy egy oxigénnel és nitrogénnel táplált lángnak azon helyen idézünk elő erős és gyors hőfokesést, amelyen kivitt kísérletek szerint a legnagyobb mennyiségű N20 nyerhető. 2. Eljárás nitrogénoxyd NO előállítására, azáltal jellemezve, hogy N20 és oxigén forró keverékét egy kísérletek által megállapított legnagyobb mennyiségű NO-t adó helyen hirtelen lehűtjük. (1 rajzlap melléklettel.) veszvén* táaaasáo hvowiwü* auDAPtPTe*»