51207. lajstromszámú szabadalom • Tolózár fogaskerékátvitellel

pezve és szintén a lapos (10) csapon van ágyazva. Á (11) rekesztőt a (13) rúgó ter­heli, melynek egyik vége a rekesztőnek föl­hajtott (14) karjára, másik vége pedig az (1) fenéklemezre erősített (15) szekrényzár falára támaszkodik. Ez a rugó ugyancsak a lapos (10) csapon ül és több menettel van ellátva, mely menetekkel a rúgó végeire merőlegesen egyrészt a fogaskereket födő (11) rekesztőre, másrészt pedig a (10) csapra erősített (16) födőlemezre támaszkodik. Ez­által nemcsak rögzítő, hanem vonszoló rúgó gyanánt is hat, mely a (10) csapon elren­dezett részeknek lötyögését meggátolja. A (2) retesz két (17, 18) nyugasszal bír, melyekbe a (19) kulcs kapcsolódik. Ez el­forgatásánál először is a reteszlőt kiemeli és azután a (2) reteszt eltolja azáltal, hogy a nyugaszok egyikébe kapcsolódik. A másik (3) retesz a fogaskerékátvitel folytán ugyanolyan mértékben mozog el ki­felé, vagy befelé, mint a (2) retesz. A fo­gaskerékáttétel lehetővé teszi a retesz be- 1 fogódzási hosszának tetszőleges nagyságban való kiképezését. Szabadalmi igények. 1. Tolózár, mely fogaskerék segélyével kap­csolt két reteszből áll, jellemezve azál­tal, hogy a (9) fogaskeréknek helytálló (10) forgócsapja a (2, 3) reteszek foga­­zásával szemben le van lapítva, miáltal a fogaskerék oldalirányban elcsúszhat és így a retesz fogazásához képest be­állhat. 2. Tolózár, mely fogaskerék segélyével kap­csolt reteszből áll, jellemezve azáltal, hogy az egyik reteszre ható (11) re­kesztő egyúttal a hajtómű födőlemeze. 3. Tolózár, mely fogaskerék segélyével kapcsolt két reteszből áll, jellemezve azáltal, hogy a rekesztőt záró (13) rúgó a (11) födőlemezre és a (9) fogaskerékre támaszkodik és ezek számára vonszoló rúgó gyanánt szolgál. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents