51155. lajstromszámú szabadalom • Állomásjelző készülék vonatokhoz

_ 268 — kilincset (d) kilineskerékhez (h) rúgó szorítja, az (f) kétkarú emelőt pedig föltüntetett helyzetében a szekrény falához erősített (j) rúgó igyekszik megtartani, mely ezen (f) kart (j') peceknek szorítja neki és ezáltal szabja meg legnagyobb kilengését. A (d) kilincskerékbe ezen kívül egy második (e) kilincs kapaszkodik, mely az a szekrényhez erősített (e') csap körül foroghat el. A szekrény alsó. részén (p) válaszfallal bír, mely az (m) keretláncoknak vezetésére szolgál. A készülék működése az eddigiek alap­ján világos. Ha az (1) elektromágnest áram járja át, úgy (k) vasmag (f) kart magához húzza, ezáltal (c) hasábot egy osztással el­fordítja, miáltal az (m) keretlánc következő kerete kerül az (r) ablak elé. A keretlánc ilyképen fokozatosan a szekrény egyik oldaláról átkerül a másik oldalára, ahol az egyes keretek föltüntetett módon rétegezve helyezkednek el egymás fölött. Az egész vonaton lévő összes ilyen ké­szülékek elektromosan párhuzamosan van­nak egymással kapcsolva úgy, hogy ha a vonatvezető áramzárást létesít, az összes készülékek hasábjai elforognak. A vonat­vezetőnek tehát minden egyes állomás alkalmából, melyen a vonat megáll áram­zárást kell létesíteni, miáltal az egész utazó­közönség teljes tájékozást nyer. Jelén találmány az ismertetett berende­zéstől számos eltéréssel is készíthető anél­kül, hogy ezáltal a találmány lényege vál­tozást szenvedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Allomásjelző készülék vonatokhoz, jelle­mezve a kocsi belsejéhez szerelt szek­rényben elrendezett sokszögletű hasáb által, mely körül az egyes állomások neveit hordó keretekből alkotott hajlé­kony lánc fut, és mely hasáb előtt a szekrény kivágással bír, melyen át a hasábot borító keretek közül kettő lát­szik azon célból, hogy a hasábnak min­den egyes állomás után egy osztással való elforgatása által a szekrényben lévő kivágásban az elhagyott és a kö­vetkező állomás nevét hordó keretek legyenek láthatók. 2. Az 1. alatt igényelt készülék kiviteli alakja jellemezve a hasábhoz erősített kilincskerék, evvel együttműködő kilincs és ennek karjára ható elektromágnes által azon célból, hogy a készülék elek­tromos áram segélyével a vonatvezetői helyről működtethető legyen. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt készülék ki­viteli alakja jellemezve az (m) keretek szélein alkalmazott (o') lyukak, valamint a (c) hasáb egyes lapjainak szélein alkal­mazott (o) csapocskák által, melyek a ke­retlyukakba beleillenek azon célból, hogy a keretekből alkotott láncnak a hasábon való elcsúszása megakadályoztassák. (1 rajzlap melléklettel.) 4E82VÉNV 1AR8A6Á3 NYOMDÁJA DUOAPFCSIFEFC

Next

/
Thumbnails
Contents