51091. lajstromszámú szabadalom • Váltójelző készülék párhuzamos kapcsolású nyelvekkel bíró kettős váltókeresztezéshez

— 2 feltünteti; az ellenző ezen helyzetében addig marad meg, amíg a váltó végállását elérte, mire ismét lefödő állásába tér vissza. A berendezés olyan is lehet, hogy az ellenző a beállító mozgás kezdetén a ki­vágást gyorsan szabaddá teszi, a mozgás további részében pedig lassan a másaik ki­vágás felé mozog és azt a beállító mozgás végén gyorsan elfödi. Ugyanezen hatást oly módon is elérhet­jük, ha az 5—-7. ábrák szerint az egyik jelzőfél két födőrészét egymástól függet­lenül elmozgatható két részből képezzük ki, emellett még egy további előny is szár­mazik. Mindegyik födőrészt ugyanis körül­belül csak a kivágás szélességével kell tovamozgatni, mindazonáltal azonban szük­ség esetén a két kivágás is szabaddá tehető. Az ellenzőnek az 5. ábrán látható állásánál a jobboldali (e') kivágást a (b') ellenző rész nem födi el. A váltó beállításánál a bal­oldali (b) ellenző rész a (c) kivágás széles­ségének megfelelően lesülyed és ezen ki­vágást is szabaddá teszi, amint ezt a 6. ábra mutatja. Ha a váltó végállásba jutott, a (b') ellenző rész a (c') kivágás szélességé­nek megfelelően emeltetik és a (c') kivágást elfödi, (7. ábra). A beállító mozgás tarta­mának nagyobb része alatt a berendezés a 6. ábrán bemutatott állást veszi föl és zavaró jelzést ad. A két (b) és (b') ellenző ré3zek egymás felé is mozoghatnak úgy, hogy a zavaró jelzés alatt a két kivágás közé kerülnek. Hasonló módon használható ezen elrendezés egyenes vonalban mozga­tott ellenző részeknél is. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. A 39900. Sütémú szabadalomban védett váltójelző készülék további kiképzése, jellemezve a váltónyelv átállításánál mozgatott, kivágásos vagy födő ellenző által, mely a jelzést képező látható részek egyik felét a váltó mozgáshoz képest egyéiíetlenül szabaddá teszi vagy lefödi, hogy lehetőleg az, átállítás teljes taítama alatt megmaradó zavaró jelzést létesítsünk. 2. Az 1. igényben védett váltójelző készü­. lék foganatosítási alakja, azáltal jelle­mezve, hogy az együttműködő látható (e, c') jelzőrészek és a (b, b') ellenző­részek szögében vagy távolságában kü­lönbségek állanak fönn. 3. Az 1. igényben védett váltójelző készü­lék foganatosítása, azáltal jellemezve, hogy az ellenzőrészek egyenetlenül (pl. lökésszerűen) mozgattatnak. 4. Az 1. igényben védett váltójelző készü­lék foganatosítása, azáltal jellemezve, hogy az ellenző részek két részből állanak, melyek külön-külön és külön­böző időpontokban mozgattatnak. (1 rajzlap melléklettel.) PalliU részvénytársaság nyomiája Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents