51022. lajstromszámú szabadalom • Berendezés keféknél és hasonló sörteárúknál a sörték megerősítésére

A kefehát egyes szelvényezett (a, al, a2 | stb.) lécekből áll, melyek a sörtéknek szurok- | kai vagy enyvvel való fölerösítése után az I (A) kefehátot alkotják, amely később ismert módon a (b) födőlappal enyvezhető össze. A lécek természetesen tetszőleges módon szelvényezhetők úgy, hogy pl. egymást ki­egészítő kígyóvonalak, zeg-zúgos fogak stb. alakjával bírhatnak. A kefék előállítása úgy történik, hogy az első lécet keskeny olda­lára állítjuk úgy, hogy a kivágások fölfelé nézzenek. Azután az egész lécre nyitott sörtékből egy réteget helyezünk ós ezt a legközelebbi, ugyancsak szelvényezett (al) léccel lefödjük úgy, hogy a sörték főként a lécek bevágásaiba szoríttatnak. Ezen mű­veletet addig ismételjük, míg csak a kész keféhez szükséges szélesség el nincs érve. Ekkor az (a, al, a2 stb.) léceket a befogott sörtékkel együtt kézzel vagy alkalmas szerszámmal megfogjuk és összeszorítjuk, miközben arra vigyázunk, hogy a sörtevé­| gek a kefe oldalán a lécfölületekkel essenek l össze. Ezután a kefe hátát a befogott sör-I tékkel együtt hátlapjával meleg szurokba, enyvbe vagy effélébe mártjuk és ily módon az egyes léceket, valamint a sörtéket is összekötjük egymással. Az így előállított kefét aztán ismert módon (b) födőlappal látjuk el. Az (A) kefeháthoz bármilyen anyag használható és a sörték a kefeháttal tetszés szerint enyvezés, csavarolás, heve­derezés stb. útján köthetők Össze. SZABADALMI IGÉNY. Berendezés keféknél és hasonló sörteárúk­nál a sörtéknek oly lécek segélyével való­megerősítésére, amelyek közé a sörték be­fogatnak, jellemezve azáltal, hogy a lécek oldalfölületein bevágások és fogak van­nak kiképezve úgy, hogy az egyes fogak a szomszédos lécek megfelelő bevágá­saiba illenek, s ennélfogva a lécekre helyezett sörték a lécek bevágásaiba feküsznek és ott sörtecsomókat alkotnak.. (1 rajzlap melléklettel.) Palias réeivénytársas&g nyomdija Bndapwten.

Next

/
Thumbnails
Contents