51003. lajstromszámú szabadalom • Biztonsági födő főzőedénykehez

különbözik a szokásos födőktől. Ha a főző­edény tartalmának fölfőzésénél, illetve for­ralásánál, a körtolattyút elforgatva a (6) nyílásokat többé-kevésbé nyitjuk azáltal, hogy a tolattyú (7) nyílásai a (6) nyílások­kal szembe kerülnek, az edényben fejlődő gőz szabad kiáramlási utat talál és ezen útjában a (13) szárnyas kereket forgásba hozza, miáltal friss levegő szivatik az edénybe és így ennek tartalma szellőztetik, ami az étel megromlásának (megsavanyo­dásának) hathatós ellenszere. A gőz, illetve a friss levegő a (12) hálón áramolnak át. Ezen elrendezés következtében a főző­edény tartalma egyrészt szellőztetik, más­részt pedig a födő nyitott nyílások mellett is az edényen hagyható anélkül, hogy tar­tanunk kellene attól, hogy az edény tar­talmához kívülről idegen anyag férne. A találmány tárgya a rajzon föltüntetett íoganatosítási alaktól eltérőleg is képezhető ki. A találmány lényege abban áll, hogy a nyitható és zárható nyílásokkal ellátott födő­lap belsejében egyrészt a kiáramló gőz által forgásba hozott és ezáltal az edény tartal­mát szellőző szárnyas kerék, másrészt pedig egy háló van elrendezve, mely megaka­dályozza, hogy idegen anyagok az edény belsejébe jussanak. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Biztonsági födő főzőedényekhez, mely a födő által elzárt edényben keletkező gőz kibocsátására való nyitható és zár­ható nyílásokkal van ellátva, jellemezve a födő kiemelkedő középrészében for­gathatóan ágyazott szárnyas kerék által, mely a födél nyitott nyílásai esetén az edényből kiáramló gőz által forgásba hozatik és ezáltal egyrészt az edény tartalmát friss levegő beszívása által szellőzteti és így a megromlástól meg­óvja, másrészt pedig az edény tartalmát kifutás ellen megvédi. 2. Az 1. igényben védett födő íoganato­sítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a födő kiemelkedő középrészében a födél tetőlapja és a szárnyaskerék között há­lózat van kifeszítve oly célból, hogy megakadályozzuk azt, hogy idegen anya­gok a födél nyitott nyílásai esetén az edénybe jussanak. (1 rajzlap melléklettel.'1 Dallas részvénytársaság nyomdája Budapesten*

Next

/
Thumbnails
Contents