50997. lajstromszámú szabadalom • Berendezés tartályokban lévő folyadékok súlyának meghatározására
a törzs-szabadalomhoz hasonlóan egyensúlyt tart. A folyadék súlyát épúgy, mint a törzsszabadalom tárgyánál, azonban a mérleg tehermentesítésével jelezzük. Hogy a mérleg nyugalmas állását elérjük és a (2) oszlopnak a (15) vezetékbe való beékelődését elkerüljük, a mérleg (16) lapjának, emelőjének és rudjainak kiegyensúlyozására a (4) kiegyenlítő súlyt alkalmazhatjuk. A mérleg kompenzálása, az úszó nullpontjának minden hőmérsékletnél állandó helyzetben való megtartása céljából úgy, mint a törzsszabadalomnál, itt is azon föltételhez van kötve, hogy az összes részek, melyek hőmérsékletváltozásoknak vannak kitéve és a nullpont helyzetét megváltoztatni képesek, egyazon anyagból készítendők. Minthogy egyrészt az (1) kiszorító test és a (2) oszlop, másrészt a (8) függő rúd és a (17) vonórúd egyazon közegben vannak, azonos hőbefolyásolás alatt állnak, egyenlően nyúlnak és húzódnak összes, a létrejövő hosszkülönbségek kompenzálódnak és így hőmérsékletingadozások esetében is a nnllpont változatlanul megtartja a helyzetér. A (10) mérlegkart nem kell föltétlenül futó súllyal ellátni, hanem ehelyett súlyt lehet rá helyezni, melyből annyit veszünk le, amennyit a (1) test által kiszorított súly nyom vagy pedig, ahogy azt pontozással jeleztük, a mérlegkar helyett a (22) serpenyőt alkalmazzuk, amelyre a (23) súlyt szabadon fölhelyezzük. Ezen serpenyő közvetlenül a (17) vonóiúdon függ; az .1) kiszorító test nullpontja a 120, 21) élek helyzetéből látható. Ez esetben is a súly tehermentesítés által jeleztetik és egyúttal a nullpontban álló (1) test kiegyensúlyozására szolgál üres tartály esetén,, mimellett a (20, 21) élek annak nullpontját láthatóvá teszik. Szabadalmi igények. 1. A 48032. sz. szabadalomban védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a kiszorító test nehezebb, mint a folyadék és kettős mérlegkaron függ, melynek mozgása a tartályon kiviii lévő rudak által lefelé vitetik át. 2. Az 1. igényben védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az egész mérlegrendszert alátámasztóoszlop fölső végén a mérlegkart fölvevő lemezt tart, melyen az alsó mérlegberendezés csapágyakban vezetett, az alaplemez útján az oszloppal mereven összekötött rúd közvetítésével függ, azon célból, hogy az átvitel ezen elemeit is, melyek egyazon anyagból készülnek, bármily hőmérsékletnél azonos tágulás által ugyanazon helyzetben lehessen megtartani úgy, hogy a mérleg és az úszó nullpontja a tartály nullpontjához képest minden hőmérsékletnél állandó helyzetüket megtartják. (1 rajzlap melléklettel.’) NroMiál Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten.