50798. lajstromszámú szabadalom • Pneumatikusan vezérelt hívóberendezés
mely a, tokon belül a (22) gumilabdával van összekötve; az utóbbi háromszor vagy többször hajtogatott fújtató alakjával bír*. E fújta;tó a (21) csővel val(ó kapcsolatain kívül teljesen zárt. A fújtató fölső vége a (18) tárcsához fekszik, mellyel a (19)' rúgó által állandóan érintkezésben tartatik. Ez a fönt leírt számmutatóval föll nem szerelt egyszerű harangmű a következőképen működik: Mindenekelőtt figyelembe veendő, hogy a í(2) labda, az (5) cső és a (22) fújtató oly módon vannak egymással összekötve, hogy zárt tartányt képeznek, melybe a levegő teljesen be van zárva. Ha tehát a (4) gombra nyomást fejtünk ki úgy, hogy a (2) labdát összenyomjuk, akkor az összenyomott levegő a (22) fújtatót fölfújja úgy, hogy a fújtató a (18) tárcsáti a (18') helyzetbe iemeli. Emellett a (15) emeltyű a (17) csapon elforog és a (15') helyzetet foglalja el, a (14) kar szabaddá tétetik és az óraművel most már a (15) emeltyű a működésben nem gátolja, miért is a (11) verő rövid lengéseket végez, azaz a hab ran,gművet megszólaltatja. A v-erő lengései | addig tartanak, míg a gombra .nyomást fejtünk ki. Ha e nyomást meg-szüntetjük, akkor a (19) rúgó a (18) tárcsát ^eredeti helyzetébe visszanyomja és a (10) himbát a (15) emeltyű röjgzíti. A több nyomógombbal főr és seigéd harangművel és számmutatóval ellátott berendezéshez (4. és 5. ábra) a következőképen alkalmazhatjuk a találmány tárgyát: Az eigyes nyomógombokat a; harangművel összekötő (5) csövek fújtatószerű (22) labdákban végződnek, melyl ek mi ndegyikének egy-egy (23) számtábla felel' meg. Az utpbbi (24) ellensúllyal van ellátva és a (25) csap körül forgatható. A fújtatiókhoz támaszkodó és a (27) csap körül forgatható (26) emeltyű alatt a számmutató egész hosszában a (28) rúd halad, melyet a (29) kengyel tart. Ez a kengyel föl- és lelengethető, azonban a számmutatót tartalmazó szekrény alsó részélben lévő (30, 31} forgattyúrudak segélyével mindíig függélyes síkokban tartatik. Az alsó (31) forigattyűrudat a (32) rúd köti össze egymással, melyhez a (34) rúgovalí szabályozható (33) nyomótag vége fekszik. A (29) kjengyel közepében, egy alkalmas pontonj a függélyes (35) rúd van elrendezve, melíy a harangmű himbájára hat. Azon függélyes sík előtt, amelyben a számtáblák fölállításuk után helyet fogtlalnak, a (36) fémdrót van elhelyezve, mely két (37)' forgattyú köizött van kifeszítve. Az utóbbiak ismert csavarrugók által tartatnak a rajzon föltüntetett helyzetükben. A fölállított számtáblák a dróthoz fekszenek és az utóbbi segélyével vezettetnek vissza (eredeti helyzetükbe is, mihelyt a jelzett számriói: tudomást vetítünk. A tok egyik falán át a hajlékony (38) drót v;an levezetve, melynek szabad vége (39) fogantyúval van ellátva, míg maisak vége a tokban a (37) forígattyúk egyikével van összekötve. A számmutató következőképen működj: Ha a gombok egyikéne nyomást gyakorolunk, akkor a megfelelő (22) fújtató kiterjeszkedik és a (26)' emeltyűt annyira j lenyomja, hogy az utóbbi általi a megfelelő (23) szám tábla fölállíttatik; egyidejűleg a (28) rúd a (29) kengyellel kapcsö- " latba kerül és a (35) rúd az (óramű himbájára hatva, a főhárangművet működésbe hozza. Mihelyt a gombra kifejtettj nyomás megszűnik, az összes részek ismét eredeti helyzetüket foglalják el, kivéve a számtáblát, mely függélyes helyzetben marad. Ha azonban a (38) drótot meghúzzuk, akkor a számtábla is visszadobatik nyugalmi helyzetébe. Ez a berendezés egyes esetekben azzal a liá,tránnyal bírhat, hogy a csöngetés nem vétetik figyelembe, mert rövid idő múlva megszakíttatik. E hátrány elkerülésére a készüléket szükség esetén segédharangművel kötjük összie, mely a fönt leírt főharangműből eltérően, még akkor is tovább szíól, miután a gombra kifejtett nyomást megszüntettük és addig működik, míg működésen kívül helyezzük. Ez a segéd ha-