50757. lajstromszámú szabadalom • Villamos üzemű készülék gördülőredőnyök, különféle fölvonók, tolóajtók és effélék mozgatására
46) kontaktuscsappal érintkezik, akkor az áram a nyíl irányában szalad át az (57) fegyverzetben. Ha azonban a (20) é8 (22) kapcsolórúgókat a (45) és (47) kontaktuscsapokkal hozzuk érintkezésbe, akkor az áram az ellenkező irányban, t. i. a szaggatott vonallal rajzolt (59) nyíl iránya szerint megy át a fegyverzeten. A 9. és 10. ábrában föltüntetett fékező készülék egy a (2) alaplemez egy csapján lazán elrendezett (60) fékkorongból áll, melyhez a (2) állványhoz erősített (62) kengyelre szerelt (61) féktuskók simulnak. A (62) kengyel szárait egy (63) rúgó egymáshoz közelíteni törekszik úgy, hogy a féktuskók a (60) fékkoronghoz állandóan oda vannak szorítva. A mótor egyik (a redőny fölhúzásának megfelelő) irányban történő forgása folyamán a fékezőkészülék nem fejt ki hatást; a másik irányban történő forgás folyamán ellenben összekapcsolódik a hajtószerkezettel. Ezen kapcsolat a (24) vonórúd segélyével, vagy ennél célszerűbb és egyszerűbb módon önműködőlég is létesíthető. Az utóbbi célra a (36) koronggal bármily módon összekapcsolt (4) csavarkereket (64) hengeres toldattal látjuk el, amelybe a rajta elrendezett (65) fogak révén egy a (60) féktuskóra forgathatóan fölerősített (66) kilincs a kapcsolásnak megfelelő forgásirány esetén belekapaszkodik. Hogy a kapcsolást zajtalanná tegyük, a (66) kilincsre egy (67) rúgólemezt erősítünk, mely a 9. és 10. ábrán föltüntetett módon a (64) hengeres toldatnak (68) homlokfölületét súrolja. Ha most a (4) csavarkerék a 10. ábrán jelzett nyíl irányában forog, akkor a (66) kilincs kifelé nyomódik, tehát kapcsolódás nem létesülhet úgy, hogy a (60) fékkorong állva marad. Az ellenkező irányú forgás esetén azonban a (67) rúgólemez a (68) fölületen való súrlódása folytán a (66) kilincset befelé húzza úgy, hogy a legközelebbi (65) fog a kilincsbe akad és a (60) fékkorongot magával viszi. A leírt fékezőkészüléket, különösen előnyösen használhatjuk a 6—8. ábrákban föltüntetett kapcsolókészülékhez; mindamellett más kapcsolóberendezéssel fölszerelt készülékekhez is alkalmazható. A 12. ábrában vázolt kapcsolóberendezésnél a (39) tolóka fölöslegessé válik; a kikapcsolásra e helyett közvetlenül a (36) korong kerületét használjuk föl oly módon, hogy a (36) korongot, pl. fogaskerekek közvetítésével megfelelő áttétel mellett forgatjuk és a (20), illetve (22) kapcsolórúgókat a bekapcsolásnak megfelelő helyzetükben a (36) korong kerületén súrlódtatjuk úgy, hogy a korong szélső hélyzeteiben a korong kerületén kiképezett (54) és (55) kiugrásokon lesiklanak. A (44, 45, 46, 47) kontaktuscsapokat természetesen a (24) vonórúd beállításának változtatásakor valamilyen a rajzon föl nem tüntetett lengőkarok segélyével a 6—8. ábrákban bemutatott kiviteli példa szerint el kell mozgatni. A kontaktuscsapoknak a 12. ábrán föltüntetett állása megfelel a 6. ábrán megrajzolt helyzetnek. A (36) tárcsa ezen esetben a nyíllal jelzett értelemben forog. A 10. ábrán teljesség kedveért a (69) mágnesből, (58) mágnestekercsből és (57) fegyverzetből álló mótor, továbbá a tengelyével (2) alaplemezre erősített, (70) és (71) csapágyakba ágyazott (8) csavar is föl van tüntetve, míg (72) a kefetartót jelzi. Megemlítjük még, hogy a leirt készülék nemcsak gördülőredőnyök, hanem általában bárminő fölvonók, pl. ételt, italt szállító fölvonók stb. hajtására, valamint tolóajtók és effélék oldalirányú mozgatására is alkalmazható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Mindkét irányban járó villamos üzemű készülék, gördülő redőnyök, különféle fölvonók tolóajtók és effélék mozgatására, azáltal jellemezve, hogy az áram bekapcsolására valamely célszerűen egy (24) vonórúddal összekötött eszköz, pl. egy (26, 27) nyúlványokkal ellátott szigetelődarab van alkalmazva, melynek segélyével egy önműködőlég rögzíthető (25) kapcsolókar közvetítésével az áramkör egyik vagy másik mozgásiránynak megfelelői eg zárul, míg a kikapcsolás-