50753. lajstromszámú szabadalom • Berendezés váltakozó áramú jelzőhálózatoknál
áramelvezetés oly nagy, hogy ennek következtében a jelvevők helytelenül mutatnának — mi a jeladó és jelvevő ellenállása viszonyának megfelelő megválasztása következtében a normálisnál jóval nagyobb áramelvonásnál áll csak be — az (sl) biztosítók kiolvadnak és az egész hálózat üzemen kívül kerül, míg ha a vezeték szigetelési hibája csakis az (sl) biztosítók mögött lép föl, csakis a megfelelő (s2) biztosíték olvad ki és csakis a hibás vezetékágba kapcsolt jelvevő kapcsolódik ki, anélkül, hogy a hálózat többi része üzemen kívül kerülne. A hibák harmadik neme végül az, hogy az egyik vagy másik fegyverzetvezetékben vezetékszakadás, rossz kontaktus stb. következtében az ellenállás túlságosat} nő, mit az 1. ábrán a pontozva rajzolt (w2) ellenállás jelez sematikusan. Ez az ellenállás homos feszültségesést idéz elő, mely az ellenállással és az átfolyó áramerősséggel arányos. Minthogy a találmány szerint a jelvevők ellenállása a jeladóénál jóval nagyobb, a jelvevők csak kevés áramot fogyasztanak és a (w2) ellenállás értéke igen nagy lehet, anélkül, hogy ennek következtében a jelvevő észrevehetően befolyásoltatnék. Ha a jeladót és jelvevőket, úgy mint eddig, közel egyenlő nagyra készítenők, abszolút kis saját ellenállásnál csakis a (wl) szigetelési hiba, abszolút, nagy saját ellenállásnál pedig caak a (w2) átmeneti ellenállás volna ártalmatlan, tehát a lehetséges hibaforrások egyike minden esetben fenmaradna, míg a találmány szerint mindkét hibát kiküszöböljük. Szerkezeti szempontokból kívánatos azonban, ha a jeladó és jelvevők között a különbség nem túlságosan nagy. Ha a jeladó ellenállása kicsi, annak méreteinek nagynak kell lenniök, ha ellenállása nagy, beállítóereje kicsi. Ezért a jelvevő és jeladót célszerűen csakis oly mértékben szerkesztjük egymástól eltérően, amennyire ez a jelzett hibaforrások kiküszöbölésére szükséges. Az ellenállási viszonyok megválasztásánál figyelembe veendő szempontok a 3. ábrán látható diagrammból tűnnek ki. Ezen az ábrán a jelvevő őt jelzéseiben föllépő legnagyobb (Fm) hiába a jeladó- és jelvevő ellenállása viszonyának ~ függvénye gyanánt van ábrázolva arra az esetre, hogy csak az egyik jelvevő van beállítási helyzetéből egyenlők, a hiba a jelvevő elfordulásának 50%-a, mert az elforgatott jelvevő ép oly erősen befolyásolja a többi j elvevőt, mint a jeladó. A 2. pontban a j elvevő ellenállása a jeladónak kétszerese. Minthogy a beállító erő az ellenállással négyzetes arányban csökken, a beállított jeladó által kifejtett beállító erő a jeladóénak csak egy negyede, tehát a hibás jeladó által az összes többi jeladón előidézett legnagyobb hiba az elforgatott jeladó 20°/0 -a fog lenni. Ha az ellenállások viszonya 3:1, a hiba 10%-ra csökken, ha 4:1, a hiba 6°/0 , ha 5:1, a hiba 4%. Kitűnik ebből, különösen ha a 3. ábrát is figyelemmel kisérjük, hogy körülbelül az 1:4 viszonyig a hiba a viszony növekedésénél gyorsan csökken, a 4:1 viszonyon túl azonban a hiba a viszony növekedésénél alig csökken. Ezért gyakorlati szempontból nem biztosít előnyt, ha az ellenállások viszonyát a 4:1 viszonyon túl növeljük, minthogy a gyakorlatban általában megengedhető 5—6% hiba határ túllépése előnyt nem biztosít. Ekkor azonban már más hibák, mint a pontatlan leolvasás, súrlódási ellenállások stb. anynyira érezhetőkké válnak, hogy a kisebb hiba csökkentése akkor, mikor más nagyobb hibák amúgy is föllépnek, teljesen céltalan. További ok arra, hogy az ellenállások viszonyát 4:1-nél nagyobbra ne válasszuk, az, hogy a beállító erő csökken, ha két hasonló berendezés egyikét nagyobbítjuk, másikát pedig kisebbítjük. Végül szerkezeti okok is azt kívánják, hogy a jeladó és jelvevő méretviszonyai ne nagyon térjenek el. Csak igen különös esetekben, pld. praciziós készülékeknél, hol igen kis beállítások jönnek számba, fogunk a ^ viszonnyal egész 10: l-ig menni.
