50668. lajstromszámú szabadalom • Készülék megrövidített arányosító daraboknak egyes betűket öntő gépeken való előállítására
ladó löketnek már kezdetén megállapíttatik, azonban az (El) tárcsa tovább lefelé mozog, amennyiben az (N2) rugót összenyomja úgy, hogy a két (El) és (N3) tárcsa egymáshoz közelíttetik. Minthogy emellett az (P) eméltyú az (N3) tárcsába való (f) kapaszkodási pontján helytálló forgásponttal bír és az (E) emeltyű külső vége szintén rugalmasan leszoríttatik, ennekfolytán a (G2) kar a (G3) tag közvetítésével leszoríttatik, a (Gl) kar lengést végez, a (H) emeltyűt kilendíti és az utóbbi az (A) kilincsen kiiktatja. Ez a működés abban az időpontban megy végbe, amelyben a formalemez két főrésze, nevezetesen a (C) főtolattyú és a (D) zárótolattyú az 5. ábrán rajzolt előretolt helyzetet foglalja el. Ha már most a főtolattyút az (0) tolattyú hátrahúzza, hogy a betűtörzsszélesség beállíttassék, akkor a (D) zárótolattyú ezt a mozgást nem követi, minthogy az (A) kilincs kiiktatása folytán a két formalemezrész között a kapcsolás megoldatott. Ennekfolytán a részeknek a 6. ábrán föltüntetett helyzetét kapjuk, melynél a forma fölső részét a (D) zárótolattyú (DB) orra elzárja. Az arányosítódarab öntése után a főtolattyú előretolatik, hogy az öntött betű a formából kilökessék, és minthogy emellett az (M) emeltyűnek az (El) tárcsára kifejtett nyomása megszűnt, ennekfolytán az (A) kilincset (a) rúgója ismét bekapcsolja úgy, hogy a részek újból az 5. ábrán rajzolt helyzetet foglalják el. Miután a formalemez részei egymással a leírt módon újból elreteszeltettek, a formalemez részeit az (0) tolattyú egy betű erre következő öntése céljából a 7. ábrán rajzolt helyzetbe visszahúzhatja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Készülék megrövidített arányosítódaraboknak egyes betűket öntő gépeken való előállítására, melynél a formalemez zárótolattyúval van ellátva, mely az öntőforma elzárására az öntőfórmába előretolható, jellemezve azáltal, hogy a (B) tömb a két (C, D) formalaprésznek egyidejű mozgás céljából való kapcsolására egy kapcsolóberendezést (A) kilincset tart, mely (B) tömb a két formalaprésztől függetlenül mozgatható. 2. Az 1. igénypont szerinti készülék kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a (B) tömböt támaszok tartják az öntőformán és hogy a tömb a két formalaprész kapcsolására való (A) kilincsen kívül még egy helytálló ütközőt tart, mely a zárótolattyúval állandó érintkezésben áll, míg az (A) kilincs a formalemez főrészével vagy az annak működtetésére szolgáló elemmel kapcsolatba léphet. 3. Az 1. és 2. igénypont szerinti készülék kiviteli alakja, melynél a kapcsolóberendezésnek (A) kilincsnek megrövidített arányosítódarabok öntése céljából való kikapcsolása egy emeltyűszerkezétről vezettetik le, melyet különlegesen kiképezett odorok vezérelnek, jellemezve azáltal, hogy a (G, H) emeltyűknek hasonlóan fekvő végei közül az egyik az odorközpontosító emeltyűvel és a másik a központosítócsappal van összekötve és e két vég közé rúgó van bekapcsolva, mimellett az egyik emeltyű másik végével szögemeltyű van összekötve, mely a csúszótömbbön lévő (A) kilincs működtetésére szolgál. 4. Az 1. 2. és 3. igénypont szerinti készülék kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a hasonlóan fekvő végekkel biró emeltyűk közül a fölső a hajtó és az alsó a hajtott odorszorítóelemmel van összekötve és a szögemeltyű az alsó emeltyű szabad végéhez van kapcsolva,, mimellett a fölső emeltyű szabad vége, ós helytálló tartója közé rúgó van bekapcsolva. (3 rajzlap melléklettel.) IMÜXAS RÉezvéNv IHAAJBAO IVOHOÁM aur^pp* in.