50630. lajstromszámú szabadalom • Eljárás rostos üveganyag előállítására
anyagból való réteg jut és így tovább. Természetes, hogy a találmány lényegét nem érinti az a körülmény, hogy miként foganatosítjuk és kombináljuk a rétegezést. A föntiekben ismertetett eljárás szerint készült rostos üveganyagból való üvegtárgyakat (palackokat, födőlemezeket, vasúti talpfákat, táblákat stb.) már most ismert berendezések segélyével sajtolás, hengerelés útján vagy más megfelelő módon állítjuk elő. Az elérni kívánt tulajdonsággal bíró üveganyagot kapunk akkor is, ha üvegrétegeket egymással rétegezünk, mimellett az egyes rétegek vagy egynemű üveganyagból vagy a föntiekben ismertetett módon előállított üveganyagból lehetnek. A leírásban ismertetett eljárás szerint bármely érckohónak salakját, mely silicium tartalmánál fogva tudvalevőleg jó üvegképző anyag, földolgozhatjuk, miáltal oly masszát nyerünk, mely födőlemezek, födőanyagok stb. előállítására vagy vasúti talpfák helyettesítésére kiválóan alkalmas. Természetes, hogy a találmány lényegét nem érinti az a körülmény, hogy az érckohók üvegsalakját a kohókból való kibocsájtás után megömlesztett állapotban azonnal földolgozzuk vagy erre a célra később használjuk föl. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás rostos üveganyag előállítására, jellemezve azáltal, hogy a folyékony állapotba hozot üvegmasszába tetszésszerinti keverőszer kezet segélyével vagy kémiai úton ezen masszánál magasabb olvadási hőfokkal bíró üvegagyagból készült rostokat, fonalakat, pikkelyeket, szemcséket vagy efféléket keverünk, illetőleg ágyazunk be oly célból, hogy az előállítandó üveganyag ellentállóképessége és rúgalmassága fokoztassék. 2. Az 1. pontban igényelt eljárás kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy folyékony állapotba hozott üvegmasszába tetszés szerinti módon azbestfonalaka/ vagy azbestrostokat keverünk illetői*' ágyazunk be. 3. Az 1. pontban igényelt eljárás fogai/ Á-sítási alakja, jellemezve azáltal, Jgy megolvasztott állapotba hozott ,vegmasszát üveganyagból való sr ,akkal, fonatokkal vagy effélékkel v? / pedig azbestrostokkal, illetőleg azbes' /halakkal rétegezünk. -UM aiazvtmrTAMAtte KTOHMM «anm.