50619. lajstromszámú szabadalom • Tisztító- és aprítókészülék cefreanyag számára
- J* «. T • — 2 — tolható. A (b) zárófödél eltávolítása után könnyen kicserélhető lemezeknek (j) hasítékai legföljebb olyan szélesek, mint a közöttük fekvő (k) pálcák; az utóbbiak keresztmetszete a lemezekne kadandó helyzethez képest négyzetalakú, illetve négyszögletes vagy parallelogramm alakú. E mellett két közvetlenül egymás mögött álló lemez hasítékai egymáshoz képest el vannak tolva úgy, hogy az első lemez (j) hasítéka a következő lemez (k) pálcájával egyazon síkba esik. A gőzölt cefreanyag kifuvásánál a cefreanyag először a gőzölőkúpban elrendezett, szélesnyílású rostély által tökéletlenül fölapríttatik és kövekkel, valamint hasonlókkal keverv átnyomatik, mire a gőzölőkúphoz csatlakozó kifuvatóoldaton és a (c) toldaton át az (a) kamrába és ebben az első hasított (i) lemez elé kerül. Minthogy a cefreanyagok nagyerővel az (i) lemez hasítékfalainak éles széleihez röpítve, a lemez szűk hasítékain átnyomatik és a követkaző lemez pálcáihoz röpíttetik, ennélfogva erős örvénylő és súrlódó hatás föllépte mellett a cefreanyag nagy mértékben fölapríttatik, a benne lévő tisztátlanságok (kövek és más idegen testek) az első hasított lemez által fölfogatnak, a fenékre esnek és időnként a zárófödél leemelése után a kamrából eltávolíthatók. Mint azt a kísérletek mutatták, minden egyes anyagok földolgozásánál már az is elegendő, ha a kamrában csak két hasított lemezt rendezünk el, hogy az áthajtott cefreanyagot teljesen egyenletes péppé alakítsuk át és könnyen föltárható állapotban vezessük az előcefréhez. fia az üzem folytonos, akkor a 6. ábra szerint két hasított lemezekkel fölszerelt kamrát, vagy válaszfal által két részre osztott kamrát kapcsolunk a kifuvatóesőbe, mimellett mindegyik kamrának vagy kamraszakasznak (c) toldatát az (1) váltócsap vagy hasonló által a gőzölőkúp toldatához kapcsoljuk, míg a (d) toldatokat (m) zárócsappanókkal látjuk el úgy, hogy az (1) csap helyzetéhez képest egyik vagy a másik kamraszakasz, illetve a két kamra közül az egyik vagy a másik ki van kapcsolva és megtisztítható, míg a cefreanyag a másik kamraszakaszban vagy a másik kamrában folytonosan átfújható,, tisztítható és fölaprítható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Tisztító- és aprítókészülék cefreanyag számára, jellemezve a gőzölő kifuvatócsőbe bekapcsolható, a cefreanyag átbocsátására nyílásokkal és elzárófó'déllel ellátott kamra által, melyben szűk hasítékokkal ellátott lemezek vannak egymásmögött akképen elrendezve, hogy az egyik lemez hasítékai mögött a következő lemeznek pálcái fekszenek. 2. Az t. igénypont szerinti készülék kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a hasított lemezek függélyes vagy ferdehelyzetben a kamrákba tolhatók és ennek megfelelően a lemezek pálcáinak keresztmetszete négyzet-, illetve négyszög* letes- vagy parallelogrammalakú. 3. Az 1. igénypont szerinti készülék kiviteli alakja folytonos üzemhez, jellemezve két elválasztott szakasszal biró kamra,, vagy két különálló kamra által, mely szakaszok vagy kamrák fölváltva a gőzölőhöz kapcsolhatók úgy, hogy az egyik szakaszon vagy kamrán való átfuvatásközben a másik nyitható és megtisztítható, illetve a szakaszban vagy kamrában a hasított lemezek kicserélhetők. (1 rajzlap melléklettel.) AfozvlNYfÁRSAaÁO NYOMOAJ* BUOAFMTBn