50580. lajstromszámú szabadalom • Készülék zsákok nyitvatartására azok megtöltése céljából
áthatolnak a zsák szövetén úgy, hogy a zsákot biztosan fogva tartják. A (6) gyűrűk magassági helyzetét ezután szükség esetén még pontosan beállítjuk. Minthogy az (1) rúd a (6) gyűrűkkel együtt a rúd hossztengelye körül elforgatható, ennélfogva a készüléket kezelő egyén egy helyről kezelheti a készüléket, mert a zsákkal fölszerelt (6) gyűrűt elforgathatja úgy, hogy ez a töltési helyhez jut, míg a másik szabad (6) gyűrű eközben a kezelő egyén kezeihez mozog. A megtöltött zsákot ezután a (6) gyűrűről egyszerű módon levesszük. Természetes, hogy a föltüntetett foganatosítási alak olyképen is módosítható, hogy két gyűrű helyett csak egyet vagy többet, pl. négyet alkalmazunk. i i A gyűrűk elforgatás céljából alkalmas fogantyúval is elláthatók. Végül megjegyzendő, hogy a (6) gyűrű, vagy az azt hordó rúd mérlegkarra is szerelhető, mely esetben a zsák, illetve tartalmának súlya megmérhető vagy a zsák meghatározott súlyú anyaggal megtölthető. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Készülék zsákok nyitva tartására azok megtöltése céljából, melynél rugalmas,, nyitott gyűrű vagy gyűrűk vannak alkalmazva, melyek végei egymáson fekszenek, jellemezve azáltal, hogy a gyűrű egyik végére csapszög van erősítve, amely a másik gyűrűvégben kiképezett hasítékon megy keresztül úgy, hogy a gyűrű a csapszögre csavarólt csavaranya segélyével a megtöltendő zsák bőségének megfelelő átmérőre beállítható, miraellett a gyűrűn hegyes, előnyösen gyöngén iveit fogak vannak erősítveT amelyekbe a zsák fölső szélét akasztjuk, jellemezve továbbá azáltal, hogy a gyűrűt vagy gyűrűket hordó rúd, a készülék könnyebb kezelése céljából, akképen van az alapzatra ágyazva, hogy a rúd a gyűrűvel, illetve gyűrűkkel együtt annak hossztengelye körül elforgatható. 2. Az 1. igénypontban védett készülék foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a gyűrű vagy a gyűrűt hordó rúd mérlegkarra van szerelve. (1 rajzlap melléklettel.) fALLAS RífiZvéNV' {jVlAfiÁG WOMOAjA SUTU»P*Tqn