50468. lajstromszámú szabadalom • Telefonközpont a fölhívás elosztó berendezéssel

oly áram mehet át, mely a kapcsoló kart rögzíti, pl. oly módon, hogy a kapcsoló elektromágnest egy rögzítőáramkörbe kapcsolja, vagy lekapcsolja stb. Ha a bekapcsolt berendezés vagy vezeték el van foglalva, ez az áram nem jöhet létre, mit pl akként érhetünk el, hogy a nyugalmi állapotban földrekapcsolt vizsgáló vezetéket a földről lekapcsoljuk, amint a hozzákapcsolt berendezés (csoportkiválasztó, munkahelyek stb.) el van foglalva. Természetesen akként Í3 járhatunk el, hogy az elfoglalt vezeték oly áram létrejöttét engedje meg, mely a kapcsoló tengely tovább forgását idézi elő, míg a szabad vizsgálóvezeték meg van szakítva, hogy az evvel érintkező kapcsolókar megáll. Ennek az uj elrendezésnek az ismerttel szemben számos előnye van. A kiválasztókhoz főleg oly előfizetőket kapcsolunk kik gyakran kérnek kapcsolatot, miáltal a központ berendezési költségeit lényegesen csökkentjük és a mechanikus kiválasztók jobb kihasználását biztosítjuk. Különösen szembeszökők a berendezés előnyei, ha meglévő központ átépítéséről van szó. Ha ekkor az előfizetők bizonyos részének pl. 10%-ának és pedig, mint említettük, a központot legjobban igénybevevő részének kiválasztókat adunk úgy, hogy ezek az előfizetők pl. 15 munkahelyen kapcsolhatók, evvel az aránylag csekély költséggel járó berendezéssel a kezelés gyorsítása és a különböző munkahelyek terhelésének és kihasználásának egyenletessé tétele tekintetében közel vagy teljesen ugyanazt a hatást érjük el, mintha az összes előfizetőket kiválasztókkal szereinők föl. A kiszolgálás gyorsítása azonban semmi esetre sem történik a ritkábban fölhívó, közvetlenül a fölhívó jelhez kapcsolt előfizetők rovására, minthogy az ezektől kiinduló fölhívások is elfoglaltnak jelzik a munkahelyeket. A csatolt rajz 1. ábrája a találmány tárgyának egy foganatosítási alakját tünteti föl. A (TI, T2) előfizetők a központ valamely (A) munkahelyének (A, KI, A, K2) kapcsolójával vannak összekötve, míg más előfizetők a (W3, W4) kiválasztókon át úgy ezen, mint több más munkahelyen is kapcsolhatók, ha az (A) munkahely kezelője éppen el van foglalva kapcsolással. Az adott esetben feltételeztük, hogy a kiválasztók a munkahelyek (AKw) kérdőkapcsolóival és az ezekhez tartozó fölhívó jelekkel vannak kapcsolva, eme kapcsolók legnagyobb száma az illető munkahelyen rendelkezésre álló kapcsoló vezetékek (dugók) számával egyenlő. Természetesen semmi sem állhat útjában annak, hogy a munkahelyeken a kiválasztókat más ismert módon kapcsoljuk be. Hogy a munkát a különböző munkahelyekre egyenletesen oszthassuk el, a szokásos telefonközpontoknál a fővezetékrendezőtől jövő és a kérdőkapcsolókhoz menő elágazásokba úgynevezett segédrendezőket szokás bekapcsolni. Hogy lehetőleg kevés segédrendező is elég legyen, a találmány szerint a 2. ábrán látható módon kapcsolunk be (ZV) segédrendezőket a (W) kiválasztók és (A) munkahelyek közé. A szokásos módon kiképezett (HV) főrendezőtől a (t) vezetékek részben a szokásos módon, esetleg közvetlenül a különböző munkahelyek (AK) kérdőkapcsolóihoz és ezekhez tartozó fölhívó jeleihez, részben pedig a (W) kiválasztókhoz mennek. Tegyük föl pl. hogy száz (tl, t2, tlOO) előfizető vezeték megy száz (Wl, W2, W100) kiválasztóhoz és hogy mindegyik kiválasztó tizenöt (Al, A2, A15) munkahelyen létesíthet kapcsolatot, akkor az. egyes kiválasztók 15—15 kontaktuscsoportja (15, 1—15) vezetékcsoporthoz (12. ábra) csatlakozik. (Mindegyik * vezetékcsoport három-három vezetékből u. m. két-két beszédközvetítő és egy-egy vizsgáló vezetékből áll.) Ezek a vezetékek a (ZV) segédrendezőn át tetszőleges sorrendben kapcsolhatók a (z) közbeeső vezetékek segélyével a (pl— plö) vezetékcsoportokkal, melyek az (Al—A15) munkahelyek (AKw) kérdőkapcsolóihoz és fölhívó jeleihez mennek. Ekkor a (ZV) segédrendezőnek minden 100 előfizetőre csak (15) forrasztó peckének kell lennie, nem pedig 100 ily peckének, mint akkor, mikor a (HV) főrendező és (W)