50450. lajstromszámú szabadalom • Eljárás takaréktűzhelyláb előállítására
— 2 — metszetre, a (c) részt pedig- tetszőleges alakba, például negyedgömbalakba sajtoljuk. Az (a) és (b) részek között célszerűen egy, az (a) fejrészt lezáró (d) bordát képezünk ki, a (b) résznek pedig olykép adunk Zo res-vas keresztmetszetet, hogy abban egy fölül sávalakú, lefelé pedig kúp-, majd hengeralakú (e) kiemelkedést sajtolunk ki. Az egyes részek sajtólását természetesen megfelelő s aj tolóforma alkalmazásával egy műveletben, esetleg több egymástól független műveletben eszközöljük. Sajtolóforma helyett megfelelően profilált hengereket is alkalmazhatunk. Az (a) fejrész a takaréktűzhelytestbe való erősítésre szolgál, miért is rajta célszerűen már a formadarab előállítása alkalmával egy vagy két, a rögzítőcsavarok fölvételére szolgáló (f) kivágást rendezünk el. A találmánybeli eljárással készült tűzhelylábak fokozott szilárdságuk által és az olcsó előállítási módnál fogva tűnnek ki, tetszetős külsejük pedig a legdíszesebb takaréktűzhelyekhez való alkalmazásukat is lehetővé teszi. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás takaréktűzhelylábak előállítására, azáltal jellemezve, hogy vasbádogból egy négyszögalakú (a) fejrésszel, egy szélesebb és lefelé keskenyedő (b) törzsrésszel és egy újból kiszélesedő (c) talprésszel biró formadarabot vágunk ki és ebből a lábat sajtolás útján olykép állítjuk elő, hogy a fejrészt szögvasalakúra, a törzsrészt közelítőleg Zores-keresztmetszetűre, és a lábat közelítőleg gömbfelületére sajtoljuk, mimellett a fej és törzs között célszerűen egy (d) merevítő bordát képezhetünk ki. (1 rajzlap melléklettel.) '«<•*« Í£^VÉNYTÁF»A8Á0 NYOMOJLLA BUOAFGETCM