50427. lajstromszámú szabadalom • Turbina tetszőleges nyomó fluidum számára
vekkel van ellátva, jellemezve azáltal, | hogy mindegyik vezető szájcső egyes elkülönített szájcsövekre van fölosztva, melyek több, központos sorban vannak elrendezve, ahol is a száj csöveknek átbocsátó összharántmetszete a járó kerékénél kisebb és hogy az egyes részszájcsövek elzárása közösen elmozgatott elzáró elemek segélyével soronként, egyenletesen akként történik, hogy a járó kerék az elzárásnak minden fokozatánál az egész kerület mentén egyenletes beömlést kap és hogy a nyitott részszájcsövek mindenkor a hajtó anyagnak teljes nyomása alatt állanak. 2. Az 1. alatt igényelt turbinának egyfoganatosítási alakja, jellemezve a szájcsöveket elzáró egyes sugárirányban elmozgatható tolattyúk által, melyek pl. egy állító tárcsa segélyével közösen állíttatnak be. 3. Az 1. alatt igényelt turbinának egy foganatosítási alakja, jellemezve egy, a száj csövek elzárására szolgáló, lépcsőszerűen kiképezett hasítékokkal ellátott, megfelelő módon, pl. fogas szegmens és fogaskerék segélyével elállítható, valamennyi száj cső számára közös körtolattyú által. i 4. Az 1. alatt igényelt turbinának egy foganatosítási alakja, különösen torpedók számára, jellemezve a járó keréknek ürösen kiképezett tengelye által, mely a járó kerék mögött elrendezett lapátokkal és az ezek alatt fekvő hasítékokkal. bír, mely utóbbiak a hajtó anyagot, melyet ezen lapátok magukkal ragadtak, kifelé vezetik. (1 rajzlap melléklettel.) pmia» mszvényttasmao nyomdája 9udmwto