50237. lajstromszámú szabadalom • Önműködően záródó ajtózár
mivel a rekesztőknek a retesz két oldalfala által való határolása következtében a rekesztőkhöz igen nehéz álkulcscsal hozzáférni. A retesz melleit a (9) csap körül elforgatható, háromszög alakú (10) megakasztó lemez van elrendezve, mely alsó oldalán, a retesz bevágásainak megfelelően két (11) foggal bír. A (10) lemez önsúlyánál fogva a reteszen megerősített (12) zárópecekre fekszik, míg a lemeznek fölfelé irányuló {13) karja egy külön (14) segédötlővel kapcsolódik. Ha a reteszszel elzárt ajtót fölnyitjuk, akkor a (3) retesznek ekkor végbemenő hátrafelé mozgása alkalmával a retesz (12) zárópeeke a (10) lemez (11) fogai «lé fekszik úgy, hogy a retesz a hátrahúzott helyzetben rögzíttetik. Viszont ha a kinyitott ajtót becsukjuk, akkor a (14) ötlőnek ekkor bekövetkező eltolódása következtében a (10) rárólemez megemelődik és Így a (12) zárópecekből kikapcsolódik, mire a retesz az (5) bevágások lerézselt alakja folytán a (15) rúgó hatása alatt a záróhelyzetbe előre csappan és az ajtót elzárja. Hogy azonban a zárlemez mögé becsappanó (14) ötlő az ajtó újbóli kinyitását meg ne akadályozhassa, a zárlemez megfelelő (16) része (3. és 4. ábra) csuklósan van elrendezve úgy, hogy az ajtó fölnyitásakor a {16) rész elfordúlhat, azután pedig a (17) rúgó hatása alatt ismét visszatér az ütközők által meghatározott normális helyzetébe. Hogy a (14) ötlő kellően kapcsolódjék a zárlemezzel és ennek folytán az önműködő zárószerkezet jó működése biztosítva legyen, a zárlemez megfelelő része két darabból van készítve, melyek közül az egyik (18) rész (4. ábra) a másik (16) résszel egy vezető hasíték és (12) csavar útján beállíthatóan és rögzíthetően van összekötve úgy, hogy a zár lemez mozgékony részének kellő beállítása által a (14) ötlőnek zárlemezzel való kapcsolódása, pl. az ajtó zsugorodása és sülyedése esetén tellően szabályozható. Hogy a kulcs, főként az ajtónak kívülről való fölnyitása alkalmával véletlenül a záriban ne maradhasson, a zár tokjának külső oldalán a kilincs négyszögletes (20) tövisére (5. ábra) egy (21) lemez van illesztve, melynek lefelé nyúló vége a kilincs elforgatásakor a kulcsnyílás elé fekszik. Ha most az ajtó fölnyitásakor a kulcs a zárban maradt, akkor a (21) lemez a kulcs szárára fekszik és ily módon a kilincset, ezzel együtt pedig a (2) ötlőt is megakasztja úgy, hogy az ajtó nem nyitható föl addig, míg a kulcs ki nincs húzva. Hogy a zár közönséges (tehát nem önműködő) zár gyanánt is használható legyen, az önműködő zárószerkezetet ki lehet kapcsolni és ezen célból a (15) rúgó a retesz visszatolásakor a (25) zárköpeny (22) nyílásain (l. és 5. ábra) betolt szög segélyével rögzíthető és ezáltal hatástalanná tehető. Ekkor továbbá a (14) ötlőt is visszatoljuk és az ötlő furatán, valamint a zárköpeny (23) nyílásain áttolt szög segélyével rögzítjük. A (10) lemez ekkor fölemelt helyzetben marad úgy, hogy (11) fogai nem kapaszkodhatnak a retesz (12) peckébe és ennek folytán a retesz a kulcs segélyével a (10) lemez befolyásolása nélkül mozgatható előre és hátra. Végül a zárat egyszerű ötlős zár gyanánt is használhatjuk, ha a reteszt a (14) ötlőnél leírt módon a retesz és a zárköpeny (23) fúratain (1. és 5. ábra) áttolt szög segélyével rögzítjük. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Önműködően záródó ajtózár, melynél a a hátratolt helyzetben egy megakasztó elem segélyével fogva tartott reteszt az ajtó betevésekor egy a megakasztó elemre ható ötlő szabaddá tesz, jellemezve azáltal, hogy a (3) retesz (5) bevágásai, melyekbe a (4) rekesztők kapaszkodnak, le vannak rézselve úgy, hogy a rekesztők a reteszt rögzítik ugyan a záróhelyzetben, de annak előre csappanását a (10) megakasztó elem kioldása után bármely helyzetből megengedik oly célból, hogy kétfordulós zárok is önmaguktól csukódó zárak gyanánt legyenek berendezhetők. 2. Az 1. igénypontban védett zárhoz való