50012. lajstromszámú szabadalom • Forgó sajtoló
sajtolás alatt álló részét födi le, míg a többiek a töltés, illetőleg kiürítés céljából föltétlenül maradnak. A sajtoló működési módja a következő: Az (x)-szel jelölt helyen, ahol a legnagyobb a távolság a két korong közt, alkalmas módon, pl. az (i) csőben forgó (j) szállító csiga segítségével az (u) nyílásokat az összesajtolandó anyaggal megtöltjük, s amint a két korong forog az (e) dugattyú az (u) nyílásokban mindinkább fölfelé emelkedik s ezáltal az anyag mindjobban összesajtoltatik, amennyiben az (u) nyílások pályájuk ezen részén az (n) korong által lefödetnek. Az összesajtolás mértéke a korongok egymáshoz való hajlása által már meg van határozva. Hogy azonban a sajtolás nagyságát bizonyos határok között változtathassuk, e célból a (p) tolórúd (g) nyúlványának vezetésére szolgáló (y) ékalakú csúszka nívója beállíthatóan van elrendezve, miáltal az (u) nyílás szabad köbtartalmát a töltés helyén változtathatjuk. A (p) sajtolórudak (g) nyúlványai azon a helyen túl, ahol a sajtolás befejeződött, egy az aljazatra megerősített (h) kiemelkedő nyergen vezettetnek végig, minek következtében a inár összesajtolt anyagot az (u) nyílásból kiemelik, s ekkor az korongról a sajtolt áruk levehetők. A (p) nyúlványok mozgásuk további részén saját súlyuknál fogva visszaessenek úgy, hogy a töltés helyére érkezve ismét eredeti helyzetükbe jutnak. Az (e) sajtoló dúgattyuk alatt a kifolyó víz fölfogására és elvezetésére alkalmazhatjuk az (1) csatornával ellátott (k) tányért. A szög alatt meghajlított tengely helyett alkalmazhatunk két egymáshoz szög alatt hajló különtengelyt is. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Forgó sajtoló, azáltal jellemezve, hogy egy forgó vízszintes korongban sajtoló nyílások vannak alkalmazva, amelyekben lévő sajtoló dugattyuk működtetését, egy, a vízszintes koronghoz szög alatt hajló és annak tengelyével közös vagy különálló tengelyrészen alkalmazott és szintén forgókorong eszközli. 2. Az 1. alatt igényelt forgó sajtoló egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy az egyik korongban a sajtolandó anyag és a sajtoló dugattyú fölvételére szolgáló nyílások vannak alkalmazva, melyekbe a sajtoló dugattyút a másik koronghoz támaszkodó tolórúdak nyomják be, mimellett a sajtolás alatt álló nyílások befödósére egy excentrikusan ágyazott és golyós alátámasztással biró födőlap van alkalmazva. 3. Az 1—2. alatt igényelt forgó sajtoló egy kiviteli alakja azáltal jellemezve, hogy összesajtolandó anyag fölvételére szolgáló nyílások fala és a sajtoló dugattyú a lecsepegő víz eltávolítására fúrásokkal van ellátva. 4. Az 1—3. alatt igényelte forgó sajtoló egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a sajtoló dugattyúk tolórúdjának az.alsó korongon keresztülmenő nyúlványai egy beállítható nívójú csúszkán vezettetnek oly célból, hogy az anyag fölvételére szolgáló nyílások szabad köbtartalmát és így a sajtolás mértékét is változtathassuk. 5. Az 1—4. alatt igényelt forgósajtoló egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a tolórúdak nyúlványai a sajtolás megtörténte után egy kiemelkedő gerincen vezettetnek oly célból, hogy ezáltal a dugattyúkat fölfelé emelve az összesajtolt árút könnyebb eltávolíthatás kedvéért a sajtoló nyílásból kiemelhessük. 6. Az 1—5. alatt igényelt forgó sajtoló egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a töltsés helyén függőleges irányban egy szállítócsigát tartalmazó cső van alkalmazva a töltés gyorsítása kedvéért (1 rajzlap melléklettel.! Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten.