50011. lajstromszámú szabadalom • Egyetlen lapból összehajtogatott doboz
A papírlap minden főrészéhez kis (D, E, F) nyúlványok vagy nyelvek csatlakoznak, melyek közül a (D) nyelv a (B) fejrészhez tartozik és szilárdító perem gyanánt szolgál, mely lehajtva és leragasztva a fejrészből készülő födél mellső szélét szilárdabbá teszi. Az (F) nyúlvány az (A) törzshöz tartozik és az összehajtott doboz hátfalát merevíti, míg a (C) talprész (F) nyúlványa az összehajtott doboz mellső falának merevítésére szolgál. A papírlap összehajtásakor a fölsorolt részeket és függelékeiket az osztóvonalak mentén behajtjuk és úgy forgatjuk egymásra, hogy a 2. ábrán látható doboz képződjék. A doboz külső falai az (1, 2, 3, 4) négyszögekből állnak, míg az (5, 6) négyszögek belső falakat alkotnak. A (12 és 13) négyszögek közül az egyik doboz feneke gyanánt, a másik pedig belső fal gyanánt szolgál. Az oldalsó (19, 20) háromszögek a (2 és 6), illetve a (4 és 13) falak között kúszuak a doboz két oldalán úgy, hogy ezen falak a födél számára vezetékeket, a háromszögek pedig oldalfalakat alkotnak, melyek a födélnek vályú, lapát vagy eféle gyanánt való alkalmazását teszi lehetővé. Az (1, 5, 6) négyszögek fölső széleiből egy keskeny darab a (21, 22, 23) helyeken el van vágva és a (13) négyszög, valamint az (F) nyúlvány (24, 25) szélei is le vannak kissé metszve oly célból, hogy a födél szélei számára lépcső képződjék, melyen a födél szélei oly módon feküsznek, hogy a födél fölső lapja a doboz külső falainak fölső éleivel egy síkba essék, kivéve a külső homlokfalat, mely valamivel alacsonyabb és amelyen a födél mellső széle kissé túlér. A födél oldalrészeit alkotó háromszögek (26, 27) alsó szélei rézsútosan vannak levágva oly célból, hogy a (19, 20) háromszögek könnyebben fölhajthatok legyenek és a födél teljesen szabadon mozogjon, midőn a háromszögek az említett vezetékekbe tolatnak. A doboz összes részei engedékeny összefüggő testet alkotnak és ha a doboz készítéséhez merev anyagot használunk, akkor a behajtási vonalakat az anyagnak valamely alkalmas módon való bemetszése vagy behasítása által létesítjük. A doboz oldalfalainak összetartására kap" csokat vagy más megerősítő szerkezeteket alkalmazhatunk, azonban célszerűbb az (1) fal belső oldalát az (5) fal külső oldalához ragasztani, mely esetben a doboz állandóan megtartja a 2. és 3. ábrán föltüntetett alakot. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Egyetlen lapból összehajtogatott doboz jellemezve azáltal, hogy a doboz tetszőleges alakú törzsével összefüggő vályúalakú födél fölső széle egy visszahajlított nyelvvel van merevítve és a doboz mellső fala a többinél alacsonyabbra van levágva oly célból, hogy a lezárt födél mellső széle és annak merevítő nyelve ezen bevágásba feküdjék. 2. Az 1. igénypontban védett doboznak egy kivitele, jellemezve azáltal, hogy a doboz törzsének mellső és oldalfalai kettős lapokból állnak és a belső lapok kissé alacsonyabbra vannak vágva, mint a külsők úgy, hogy a födél oldalai számára lépcsőt alkotnak, míg a doboz mellső falának mindkét lapja a külső oldallapoknál alacsonyabbra van vágva oly célból, hogy a födél mellső széle számára lépcső képződjék. 3. Az 1. igénypontban védett doboznak egy kivitele, jellemezve azáltal, hogy az összehajtandó lap a doboz négy külső falát alkotó törzsrészből, továbbá a doboz fenekét és a harmadik belső falat alkotó talprészből, végül a doboznak föl- és lefelé forgatható födelét alkotó fejrészből áll, mimellett a törzsrészhez, talprészhez és fejrészhez nyúlványok vagy nyelvek csatlakoznak, melyek a törzs és födél merevítésére szolgálnak. (3 rajzlap melléklettel.) PALLA8 AE8ZVÉNY TAÜSASAO NYMKNUA '4UUATEOI CV.