49927. lajstromszámú szabadalom • Ágyvasalás
ágyoldal alsó hosszoldalához erősíttetik. Hasonlóan az 1. ábra szerinti kivitelhez az (i) szár a sín (o) gerincének megfelelő hosszaságú és szélességű (1) kivágással bír, míg a (j) szár ezen kivágás folytatásaképpen az (n) sínfejnek megfelelő keresztmetszetű (k) kivágással bír úgy, hogy a (b) ágyoldal vasalásrésze az (a) ágyfej vasalására fölülről egyszerűen reátolható, mikor is az (n) sínfej a (b) ágyoldalnak az (i) lemez alatt kiképezett és az (n) sínfej hoszszúságával és szélességével biró vájlatában foglal helyet. Jelen találmány az ismertetett kiviteltől számos eltéréssel is készíthető anélkül, hogy ezek által a találmány lényegében változás történne, mivel a találmány lényege mindenkor abban áll, hogy az egyik vasalásrész kettős «T»-alakú vagy ehhez hasonló alakkal biró sínrészből áll, mely a másik ágyrészen kiképezett vezetékbe illeszthető bele. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Ágyvasalás, jellemezve azáltal, hogy a vasalás egyik részét kettős «T»-alakú vagy ehhez hasonló alakú sín képezi, mely akár az ágyfejhez, akár az ágyoldalhoz erősítve a másik ágyrészen kiképezett vezetékbe beilleszthető azon célból, hogy ilyképpen szilárd ós erős ágyvasalás nyeressék. 2. Az 1. alatt igényelt ágyvasalás kiviteli alakja, melynél a kettős «T»-alakú sín az ágyoldal homlokfölületéhez van erősítve, jellemezve azáltal, hogy az ágyfejhez hosszúkás lap van erősítve, mely fölső részén a sínfejnek megfelelő szélesebb alsó részén pedig a síngerincnek megfelelő keskenyebb kivágással bír, hogy továbbá az ágyfej maga a sínfejnek megfelelő szélességbea és mélységben ezen lemez alatt ki van vájva azon célból, hogy a sínfejet a fölső szélesebb nyíláson beillesztve és lecsúsztatva a két ágyrész összeköttetése eszközöltetett légyen. 3. Az 1. alatt igényelt ágyvasalás egy másik kiviteli alakja, melynél a kettős «T»-alakú sín az ágyfejhez van erősítve, jellemezve azáltal, hogy az ágyoldal homlokfölületéhez szögalakban meghajlított lap van erősítve, mely az ágyoldal alsó hosszoldalához illeszkedő rövidebb szárral bír, mely a sínfej keresztmetszetének megfelelő kivágással van ellátva, mely kivágás ezen lemeznek hosszabbik és az ágyoldal homlokfölületéhez illeszkedő szárában a síngerinc hosszának és szélességének megfelelő kivágásban folytatódik, hogy továbbá az ágyoldal a lemez alatt a sínfej keresztmetszetének megfelelő szélességben és mélységben ki van vájva azon célból, hogy az ágyoldal vasalásával az ágyfej vasalására fölülről reátolható és ezáltal az ágyrészek összekapcsolhatók legyenek. (1 rajzlap melléklettel.) •«_A< ftéfiZVÉNV TXflSASÁO NVCMMJA BUDAPESTI*