49857. lajstromszámú szabadalom • Sárkányrendszerű repülőgép

A repülőgép oldalirányú kormányzása az «gész tartófölületváznak motorral és vezető­üléssel együtt függélyes tengely körül való kilendítése által történik. Ezen célból az <1) lap a körhengeralakú (29) kosáralza­ton golyós csapágyakkal van ágyazva, a kosár feneke pedig a (30) járműváz tartó rugóira lazán tamaszkodik. A (8) árbocz az {1) lappal szilárdan van összekötve, a ko­sár fenekén lazán áthatol, vastagodás se­gítségével szintén golyókon haladva és alsó végén a (30) járművázat tartja. Az (1) lap fölött alkalmas magasságban a vezetőülés fölött a (31) kézikerék van al­kalmazva, melyet a vezető kézzel megfog­hat és ezzel az egész szerkezetet a kivánt irányba hozhatja. Közben a vezető lábaival a kosár fenekére támaszkodik, ami által a kosár kellő ellenállás elforgatása ellen el­éretik. A kilendítést úgy is lehetne eszközölni, hogy a (21) kerék csigakerék gyanánt ké­peztetik ki, amelybe a kosárfenékben ágya­zott csiga kapaszkodik, melynek elforgatása által a repülőgép a kosár függélyes közép­tengelye körül kilendíttetik. A repülőgép oldalkormányzásának ezen módja folytán a szerkezet állékonysága tel­jesen biztosíttatik, nem állnak be egyen­súlyzavarok, minthogy a hordfölületek a levegőt könnyen átszelik. Túlgyors kilen­gést a farkrész (19) farkfölülete akadá­lyozza meg. Az átbillenés veszélye ezen szerkezetnél ki van zárva, a vezető min­den irányban könnyen kormányozhat, ami a leszállást és kikötést is veszélytelenné teszi. Egy (27) propeller helyett lehet kettőt egymás mellett, illetve kettőt oldalt és egyet a közepén is elhelyezni. Természetes, hogy a magasságirányú kor­mányzás és kilenditésre való mozgató be­rendezések alkalmas eszközekkel bármely helyzetben rögzíthetők, hogy a repülés meg­kezdett irányát meg is lehessen tartani. A farkrész (18) hordfölülete ívalakú (32) fe­szítő sodrony által megfeszítve tartatik. Ter­mészetes, hogy az összes hordfölületek a vázzal feszítősodronyok által úgy vannak mereven összekötve, hogy az egyes fölüle­tek helyzete egymáshoz a légnyomás által meg nem változtatható. A repülőgép szállításához az oldalirányú (5) hordfölületek és a (13) magasságkor­mány a tartóvázról leszerelhetők. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Sárkányrendszerű, madáralakú repülő­gép, azáltal jellemezve, hogy a tartó váz a hordfölületekkel, a motorral és a vezetőüléssel együtt a kosáralzathoz ké­pest oldalirányban kilendíthető úgy, hogy a szerkezet kilendítése által annak ol­dalirányú kormányzása eszközelhető, ami által a szerkezet állékonysága megőriz­tetik. 2. Az 1. igényben védett gép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy henger­alakú kosáralzaton forgathatóan van ágyazva a kör-, illetve gyűrűalakú (1) lap, mely a vázat a hordfölületekkel, a motorral és a vezetőüléssel tartja és vagy közvetlenül kézzel vagy hajtómű közvetítésével a vezető által kilendíthető. 3. A 2. igényben védett gép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az (1) lap két, lefelé hosszélbe összefutó rézs­útos (3) fölület és azokat fölül áthidaló, a repülés irányára keresztirányban gör­bített (4) hordfölület által képezett törzs van helyezve, melynek mindkét oldalán az (5) szárnytartófölületek vannak meg­erősítve, a törzs fölött pedig a magas­ságirányú kormány számára függélyes (8) árbocon fej- és farkfölületekkel el­látott lapos (13) váz vízszintes kereszt­tengely körül kilenghetően van ágyazva. 4. A 3. igényben védett gép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a ma­gasságkormány (13) vázának hosszolda­lain forgási tengelyének mindkét oldalán (20) vonórudak, szíjak stb. vannak csukló­san megerősítve, melyeknek egyazon hosszoldalhoz tartozó szabad végeik (21) láncok által vannak összekötve, amelyekbe az (1) lapon ágyazott tengelyre fölékelt (22) lánckerekek kapaszkodnak úgy, hogy azoknak az egyik vagy másik

Next

/
Thumbnails
Contents