49802. lajstromszámú szabadalom • Önműködő távbeszélő kapcsolóberendezés
lasztók a csoportválasztókkal önműködőlég köttetnek össze, mimellett a vonalválasztók egy harmadik kontaktusemeltyűvel bírnak, mely csak a mellékkontaktus-csoportok egymás közötti összeköttetését eszközli egy harmadik vezetékdrót segélyével. Ily módon a központi kapcsoló berendezéseknél az eddig ismertekkel szemben lényeges egyszerűsbítés és biztos működési mód éretik el. Az ezresrendszernél eszerint két sorozat összekötő-drót áll rendelkezésre ezer csoportválasztó számára és három sorozat öszszekötődrót száz vonalválasztó számára, amelyek tehát csak tizes csoportokat kötnek össze. Ugyanaz az eset fordul elő a tízezres vagy százezres rendszernél is, amelynél a második, illetőleg harmadik csoportválasztó számára két szaka,sz összekötődrót alkalmaztatik. Ezekből kitűnik a találmány főcélja, amely abban áll, hogy a csoportválasztóknak egymás között és a vonalválasztókkal egy harmadik vezetékdrót által való összekötése feleslegessé tétessék és pedig egy visszavívó vezetéknek a vonal és csoportválasztók közé való iktatásával, mely által a hallgatókagyló levétele után vagy egy nyomógomb lenyomásával az illető átkapcsoló a működésen kívüli kapcsolók osztályából a működő kapesolók osztályába helyeztetik úgy, hogy más felhivók zavart nem okozhatnak. Az 1. és 2. ábra a főkontaktuscsoport (csopartválasztók) kapcsoló berendezésének elől-és oldalnézete. A 3. ábra kapcsolási séma a második mellékkontaktus-csoportokkal (vonalválasztók) bíró két főkontaktus-csoport számára, kapcsolatban két előfizető készülékkel és egy második vonalválasztónak egy részével, amelyen a felhívott előfizetővel egy harmadik előfizető kísérelt ínég kapcsolatot nyerni. A 4., 5. és 6. ábra pedig 1,000 előfizető részére való központi kapcsolótábla fele részének elrendezési sémája. Az 1. ábrában minden előfizetőnek (T, T') készüléke egj (x) battériának (a kapcsolási sémában vastag vonallal ábrázolt) vezetékével áll kapcsolatban, továbbá két (21) és (28) drótvezeték által egy csoportválasztó szánjának (P') és (P2 ) kontaktusemeltyűivel van összekötve. A (21) vezeték és (P) kontaktusemeltyű között az összeköttetés a (22, 23, 53 és 39) részeken át történik. A (28) vezeték és (P2 ) kontaktusemeltyűk között az összeköttetés a (30, A') (a) szám, (D) elektromágnes, (P) kontaktusemeltyű, (57, 58) vezetékek és (79) kontaktuson át történik. Ezen összeköttetések a 3. ábrabeli kapcsolási séma leírásánál még részletesen kifejtetnek. Az (a) szán mozgatása ismert módon az (A, B, C, és D) mágnesek segélyével történik. Az (A) elektromágnesnek egymás után több ízben való gerjesztése által az (a) szán (P, P') kontaktuskefékkel együtt tíz fokkal megemelhető és a kontaktus kefék a tíz különböző függélyes helyzet egyikében beállítható. Hasonlókép a (B) elektromágnes fokozatos gerjesztése által a kontaktuskefék magában ismert módon vízszintes irányban is eltolhatók. Rendszerint az ilyfajta kapcsoló készülékek 100 kettős kontaktussal bírnak, melyek közül a két kontaktuskefe mindegyikének hatáskörébe 100— 100 kontaktus tartozik. A (C) és (D) elektromágnesek az (A) és (B) elektromágnesek munkáját befolyásolják, mintáz a működési mód leírásánál még tüzetesen kifejtetik. Minden előfizetőnek meg van a központban a saját csoportválasztója, amely az 1. és 2. ábrában föltüntetett módon lehet alkotva. A mellékkontaktusok (vonalváiasztók) számára való szerkezet a főkontaktusokéhoz (csoport választókéhoz) hasonló és (A2 , B2 , és D2 ) mágnesek által mozgattatik. Ez esetben is a kontaktuskefék függélyes beállítását az (A2 ), vízszintes beállítását pedig a (B2 ) elektromágnes eszközli, míg a (D2 ) elektromágnes csak mint segédmágnes működik később leírandó módon. Minden vonalválasztó hatáskörébe 100 előfizetői állomás tartozik, miért is az 100 kettős kontaktussal bír. Ugyanazon csoportnak 10 különböző vonal választója egy cso-I portválasztónak legalsó kontaktussorával